Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
359,84 Ft
Euró
387,72 Ft
Font
450,63 Ft
Bitcoin
61,378 $

Xaviban továbbra is ég a vágy, elmagyarázta meglepő döntésének okát

Alaposan átgondolta a dolgokat, végül úgy döntött, hogy marad a Barcelona kispadján.

MTI/EPA/Alejandro GarcA­a
Sport

Bense Róbert

Szerkesztő

Habár az elmúlt hónapokban szinte biztosra lehetett venni, hogy Xavi a nyáron távozik a Barcelonától, a klubvezetés tett még egy utolsó próbálkozást, hogy maradásra bírja az egykori klubikont. Laportáék pedig sikerrel jártak, Xavi kitölti szerződését a katalánoknál – számolt be róla a Marca.

Xavi és Laporta csütörtökön egy közös sajtótájékoztatón jelentették be a folytatást, a csapatot 2021 novembere óta irányító edző pedig felidézte, milyen lépések mentén változtatta meg végül a döntését: Soron kívül Brazíliai áradások: 143-ra emelkedett a halálos áldozatok száma

„Mindig azt próbálom tenni, ami a legjobb a klubnak, ez a legfontosabb. Az elnökség bizalmat szavazott nekem, a játékosok támogatása szintén nagyon fontos volt. A közös munka pedig még nem ért véget, ez egy győztes projekt, akkor is, ha ebben a szezonban nem nyerünk trófeákat.”

„Januárban úgy véltem, az a legjobb, ha irányt vált a Barcelona. A körülmények azonban azóta megváltoztak, végül úgy döntöttünk a stábbal, hogy folytatjuk. Nem volt könnyű döntés, de mindent bele fogunk adni” – tette hozzá Xavi.

„Az elmúlt három hónapban mindenkivel beszéltem, látom azt, hogy a szurkolók is velünk vannak. Ezek mind hozzájárultak a döntésem megváltoztatásához. A játékosokkal ma közöltem, és ez volt a szezon legjobb hangulatú edzése. Megvan bennem az erő, az energia és a vágy, érzem a klub bizalmát” – fogalmazott a Barcelona edzője, aki így 2025 nyaráig biztosan marad a katalánok kispadján.

Hatalmas tűzvészben semmisült meg egy bevásárlóközpont Varsóban (videók)

Lengyelország egyik legnagyobb bevásárlóközpontja volt.

A hangyák jelenthetnek áttörést a kullancsok elleni küzdelemben

Az élősködők komoly egészségügyi problémát jelentenek, számos betegséget okoznak, amelyek közül a legismertebb a Lyme-kór. De most itt egy új stratégia, amivel talán elkerülhetjük őket.