A távközlési és a közüzemi késedelmes fizetések megszaporodtak, míg a lejárt banki követelések visszaszorulóban voltak az elmúlt időszakban.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 247,29 pontos, 0,37 százalékos csökkenéssel, 66 129,26 ponton zárt csütörtökön.
A részvénypiac forgalma 20,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzőj, hogy az erős délelőtt után délután mínuszba fordult a magyar részvényindex; az érkező kedvezőtlen amerikai makrogazdasági adatokra a főbb európai tőzsdék is eséssel reagáltak.
A vezető hazai részvények közül az OTP, a Richter és a Magyar Telekom is mínuszban zárt, a távközlési vállalat részvényeinek jelentős gyengülése ugyanakkor technikai jellegű, mert most került le az osztalék a papírról - jelezte.
A Mol 2 forinttal, 0,07 százalékkal 2998 forintra erősödött, 1,3 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 135 forinttal, 0,78 százalékkal 17 230 forintra csökkent, forgalmuk 5,5 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 40 forinttal, 4,25 százalékkal 902 forintra esett, forgalma 831,2 millió forint volt.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A Richter-papírok árfolyama 25 forinttal, 0,27 százalékkal 9075 forintra gyengült, a részvények forgalma 2,6 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 6044,22 ponton zárt csütörtökön, ez 34,55 pontos, 0,57 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- Undorító élőlény fenyegeti a kutyákat - egyre veszedelmesebb
- Különleges sorsjegyet vezet be a nemzeti lottótársaság
- Világsztárok jönnek Budapestre
- A rendőröknek is hazudott az apa, hogy lánya visszaköltözzön hozzá
- Együttműködésre készül a Széchenyi István Egyedem és a kínai járműóriás NIO
- Peren kívül egyezne meg a Nemzeti Színházzal Horváth Lajos Ottó