Már fizetni kellett a velencei belépésért
Gazdaság

Már fizetni kellett a velencei belépésért

MTI
Több mint 113 ezren léptek be Velencébe csütörtökön, de csak töredékük vette meg a fejenkénti öteurós belépőjegyet - közölte Velence polgármesteri hivatala a városban bevezetett fizetős belépési rendszer első napján. Április 25. nemzeti ünnep volt Olaszországban, ezért az átlagosnál magasabb volt a látogatók száma.

A városba belépők közül több mint 15 ezren vettek öteurós napijegyet. A többiek csak regisztrálták magukat, de felmentést kaptak a napidíj alól: közöttük volt

  • az a közel negyvenezer vendég, aki legalább egy éjszaka szállást foglalt magának Velencében,
  • az a több mint húszezer dolgozó, aki munkavégzés miatt lépett be a városba,
  • tizenháromezer diák,
  • valamint kétezer velencei lakos, rokonaik és vendégeik.

Velence önkormányzata csütörtökön vezette be a fizetős belépési rendszert. A városba belépőknek a külön erre kialakított internetes portálon kell regisztrálni magukat, valamint belépőjegyet váltani. Kisérleti rendszerről van szó, amely a várost megszálló tömegturizmus terhét kívánja enyhíteni.

A regisztrációt és a jegyváltást hét kapunál ellenőrzik, köztük a repülőtérnél és a Santa Lucia vasútállomás előtti téren a vaporetto-komphajók állomásánál. Ugyanott jegyváltó automatákat is felállítottak.

Csütörtökön 14 ezer személyt ellenőriztek, és egyetlen szabálysértőt sem találtak

- közölte a polgármesteri hivatal.

Luigi Brugnoli polgármester úgy nyilatkozott, Velencében korábban semmit sem tettek a turizmus szabályozására, és "azt gondoltuk, szükséges lépni". Kijelentette, tisztában van vele, hogy sokan tartanak az újdonságtól, de a cél az idegenforgalom minőségi javítása.

Jelenleg több pénzt költünk a város fenntartására, mint amennyi bevételünk van

- hangoztatva emlékeztetve, hogy évi 20 millió látogató érkezik Velencébe, de nagy részük csak reggeltől estig tartózkodik a városban.

A 14 éves kortól kötelező fizetős belépés további huszonnyolc napig lesz érvényben július közepéig. A rendszer érvényes lesz péntektől egészen május 5-ig, majd az összes hétvégén. A kisérleti szakasz végén döntik el, hogy tartósan bevezetik-e, valamint azt is, hogy az 5 eurós napijegy árát felemelik-e. A Velencében született vagy a városban állandó lakhellyel bírók száma 270 ezer: ők regisztráció nélkül léphetnek be a városba.

Címlapkép forrása: Getty Images

Kiszámoló

Raiffeisen Gold 2.0 vége?

Írtam nemrég, hogy kijött az új prémium csomag a Raiffeisentől és hát sokkal rosszabb lett. Nem csak az elvárt bejövő utalás lett lényegesen több, de az utalások ingyenessége is limitált l

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának

Szenior treasury és kontrolling munkatárs

Szenior treasury és kontrolling munkatárs
Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Financial IT 2024
2024. június 11.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Automotive Business in CEE Region Conference 2024
2024. június 5.
Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
gen z borító