Az államfő 5 év után tér vissza Európába, Franciaországban találkozni fog Emmanuel Macronnal és az EU más vezetőivel is - aztán indul Kelet-Európa felé.
Erősödött csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Az eurót este hat órakor 392,83 forinton jegyezték a kora reggeli 393,86 forint után, a dollár jegyzése 366,44 forintra csökkent 367,77 forintról, a svájci franké 401,19 forintra 402,16-ról.
Csütörtök esti jegyzésén a forint erősebben áll a hét eleji kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,9 százalékkal a dollár és 1,2 százalékkal a svájci frank ellenében. Az év eleji kezdéshez képest 2,4 százalékkal gyengült a forint az euróval, 5,5 százalékkal a dollárral szemben és 2,7 százalékkal áll erősebben a svájci frank ellenében.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Görög országos nemzetiségi listát vett nyilvántartásba a Nemzeti Választási Bizottság
- Németország hazahívta moszkvai nagykövetét a feltételezett orosz kibertámadások miatt
- Várhatóan 11 pártlista szerepel majd a szavazólapon
- Áder János: fel kell készülni egy lehetséges következő járványra
- Vámosi Péter: Miamiban a McLaren parádézott, legközelebb a Ferrari pörkölhet oda a Red Bullnak
- Nem hagyta szó nélkül a Hamász az izraeli evakuációs felszólítást