3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A volt kormányfő kérdésünkre azt mondta: nem Erdély elcsatolására, hanem az egymás mellett élésre koccintott a román miniszterelnökkel 2002. december elsején, aki gesztusát a következő év március 15-i magyar ünnepen viszonozta.

Lapcsoportunk rendezvényének, a Klasszis Klubnak a vendége volt a héten Medgyessy Péter, aki 2002 májusa és 2004 szeptembere között töltötte be a magyar miniszterelnöki tisztséget. A beszélgetés során szóba került egy, anno nagy visszhangot kiváltott lépése is: nevezetesen az, hogy 2002. december elsején – Románia nemzeti ünnepén –  együtt koccintott Adrian Nastase akkori román kormányfővel egy budapesti hotelben rendezett ünnepségen.

Emiatt akkor heves politikai támadások érték, a szálloda előtt pedig 5-600 fő tüntetett az akkori híradások szerint. Ez a nap Romániában ugyanis a Nagy Egyesülés Napja: 1918. december elsején a gyulafehérvári román nagygyűlés kimondta Erdély és az akkori Román Királyság egyesülését.

Medgyessy Pétertől, aki erdélyi származású, azt kérdeztük, hogy megbánta-e a több mint 21 éve történt koccintást.  

Az akkori magyar kormányfő válaszában kifejtette: ez „nem az elcsatolás napja” volt, hanem az a nap, amikor „a román vezetés bejelentette igényét Erdélyre”. Hozzátette: „úgy nem lehet elképzelni egy európai megbékélést”, hogy csak az egyik fél békél meg. „Ez egy kétoldalú esemény”.

Az akkori ünnepséggel kapcsolatban felidézte: a román miniszterelnök látogatása alkalmából tartottak fogadást a budapesti román nagykövetségen. Szerinte illetlenség lett volna nem elmenni, mivel ő volt a román miniszterelnök házigazdája.

Mint fogalmazott: „szamárság” azt gondolni, hogy örül Erdély elcsatolásának, nem erre koccintott. „Én arra koccintottam, hogy próbáljunk meg egymás mellett élni, mert erre ítéltettünk.” Szándékot fejezett ki, hogy „beszélgessünk egymással, éljünk egymás mellett, fogadjuk el egymást”.

Mint mondta, „nem örülünk annak, hogy Erdély nem Magyarországé”, de pont az EU teszi lehetővé a határok kinyílását.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a következő év március 15-én a román miniszterelnök elment a magyar nemzeti ünnepre a magyar nagykövetségre (Medgyessy Péter nem volt jelen), amivel ő is kifejezte az együttélési és megbékélési szándékát. Annak ellenére megtette ezt, hogy az 1848-as forradalom idején a nemzetiségi kérdésre – ami a románoknak a legfontosabb volt – „nem sok figyelem” fordult, mondta.

A kérdés és Medgyessy Péter teljes válasza a fenti videóban tekinthető meg (9:45-től).

A beszélgetésben az alábbi kérdések is szóba kerülnek: a 20 évvel ezelőtti EU-csatlakozás, az ennek alkalmából tartott strasbourgi ünnepség, mit csinálna ma másképp miniszterelnökként, sikerül-e utolérnünk Ausztriát, a 100 napos program körüli vita, a devizahitelezés problémája, kapcsolata Orbán Viktor miniszterelnökkel, a Magyar Péter-jelenség, a hatalomváltás esélyei, Gyurcsány Ferenc és az amerikai elnökválasztás.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Ritán érkezik ilyen jó hír a Gázai övezetből, döntött Izrael
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 09:13
Izrael szerdán megnyitotta Kerem Salomnál a Gázai övezet fő áruforgalmi átkelőhelyét a humanitárius segélyek bejuttatásához - közölte az izraeli hadsereg (IDF) illetékese szerda reggel.
Nemzetközi Putyin egész Európára kiterjedő nagyszabású merényletsorozatra készül?
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 07:55
 A robbantások, gyújtogatások célpontjai elsősorban az energetikai, valamint a hadiipari létesítmények. Háborús hírek.
Nemzetközi Donald Trumpnak kellemetlen perceket okozott egy pornószínésznő
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 06:48
A bíró elutasította a tárgyalás érvénytelenítését Donald Trump ügyvédeinek kérésére, akik szerint ezt a vád tanúja, Stormy Daniels felnőttfilmes színésznő keddi meghallgatása miatt kellett volna megtenni a New York-i büntetőbíróságon.
Nemzetközi Még később épülhet meg az első nagy lengyel atomerőmű
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 19:33
Az első nagy lengyelországi atomerőmű 2040-re épülhet fel, az előző kormány által kitűzött 2032-es időpont optimista volt - jelentette ki Marzena Czarnecka lengyel iparügyi miniszter kedden a sziléziai Katowicében, a 16. Európai Gazdasági Kongresszuson.
Nemzetközi Aggódik a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 19:18
Zelenszkijt és más vezető tisztségviselőket akartak meggyilkolni a most elfogott merénylők, Putyint beiktatták megválasztása után. Háborús összefoglaló. 
Nemzetközi EP-választások: jobbra tolódhat Európa, berobbanhat a Tisza Párt
Wéber Balázs | 2024. május 7. 18:59
Az előrejelzések szerint a júniusi EP-választások a keményvonalas jobboldal előretörését hozhatják, ennek egy részével a jobbközép Néppárt is szövetségre lépne. A Fidesz és a baloldal teret veszíthet, a Tisza Párt ugyanakkor rögtön 3-6 mandátumot szerezhet. Nagyító alatt ezúttal a közelgő EP-választás.
Nemzetközi Bombariadó-cunami érte Szlovákiát kedden
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 18:22
995 iskolában volt bombariadó Szlovákiában. 
Nemzetközi Kiderült, mi miatt jön Hszi Csin-ping hazánkba
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 16:51
Kiderültek a főbb témák, amikkel Orbán Viktor és Hszi Csin-ping kínai elnök fog foglalkozni május 8-10. közötti látogatása során. 
Nemzetközi Kicsit fellélegezhet Katalónia a tartós szárazság miatti vízhiány alól
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 16:33
Katalónia enyhít a tartós szárazság miatt három hónapja bevezetett vízkorlátozáson - közölte a tartományi kormány szóvivője kedden Barcelonában.
Nemzetközi Putyin már elnöki esküjével is népe és a világ szemébe nevetett
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 15:59
Nem beszélt sokat az orosz elnök, mégis sok volt az alja Bendarzsevszkij Anton szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG