„Arc nélkül hajmeresztő dolgokat mernek írni” – A megverése után a kommentelőktől is kapja az ívet Szabyest
A fiatal énekest kikezdték a kommentelők / Fotó: TV2
Nemrég számoltunk be róla, hogy Szabyestet és a barátait Cipruson megtámadta egy banda, amely brutálisan összeverte őket. Az énekes kórházba is került, ám az erről készült videója sokakból nem éppen együttérzést váltott ki.
Ezeket látta már?
„Van hálát adó emoji? Végre valaki! Bárki tette, a vendégem bármire! Én is adtam volna neki!” – ilyen és hasonló hozzászólások érkeztek Szabyest videója alá.
Bár az énekes már hozzászokott a bántó megjegyzésekhez, az azonban még őt is meglepte, mekkora indulatot váltott ki egyesekből, ami vele történt. Leginkább azonban azt szeretné, ha mást nem élne át ilyen áldozathibáztatást.
Brutálisan összeverték az utcán Szabyestet és a barátait
– Számítottam rá, hogy ilyen reakciók lesznek, hiszen arc nélkül hajmeresztő dolgokat mernek írni az emberek. Tudom, hogy megosztó vagyok, nem is vártam mást – mondta a Blikknek Szabyest.
– Tizenegy éve vagyok a közösségi médiában ismert, ez idő alatt sok mindent tapasztaltam, ezért sem számítottam másra. Az bánt, hogy ezzel a viselkedéssel azt érik el a kommentelők, hogy más áldozatok még ennyire se mernek beszámolni az őket ért támadásokról.
A Blikk videói között megtalálható minden ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.
Extra ajánló
Elképesztő randitörténetek – hihetetlen, min buktak el ezek a randevúk (x)
Mi az a CPPS, ami megkeserítheti a férfiak életét? (x)
A hideg női kéz nem mindig jelent jót (x)
Megfázás, migrén, hüvelygomba: ennyi mindenre jó a kamilla (x)
Egyszerű tippek a PMS hatékony enyhítésére (x)
Ettől billenhet ki fiatalkorban a hormonegyensúly (x)
Gyakran szokott fázni? Meglepő, de ez is okozhatja (x)
Rúzs
Hihetetlen, de a kínok között még ezt is megtette Karsai Dániel
Mindenki döbbenten fogadta: kiszivárgott az igazság a Palotából
Most érkezett a tragikus hír: elvitte súlyos rákbetegsége a híres színészt
Tűzpiros szívvel üzente meg Mikes Anna, amit annyira vártak már: megtörtént!
Meghozták a döntést Sebestyén Balázsék: külön utakon folytatják tovább