Van Mol részvényed? Döntöttek az osztalékról
Fotó: Shutterstock

Van Mol részvényed? Döntöttek az osztalékról

A Mol-csoportnak az "egyáltalán nem támogató" feltételek mellett is sikerült helytállnia, és bár pénzügyi teljesítménye tavaly elmaradt a 2022-es rekordévitől, operációs és stratégiai szempontból egyaránt jelentős eredményeket ért el - mondta a csoport elnök-vezérigazgatója a részvényesek közgyűlésén Budapesten.


Hernádi Zsolt közölte, sikerrel vették a szankciók okozta piaci nehézségeket, gazdasági eredményeik a tervezett felett alakultak, mintegy 568 milliárd forintos nyereséggel zárták a 2023-as évet. A Mol-csoport ugyanakkor a 2022-es és a 2023-as évben 3,1 milliárd dollárt fizetett be extra elvonásként különböző kasszákba, "ennyi ment ki a termelésből", miközben "megnövekedett versennyel kell szembenéznie" - hívta fel a figyelmet.

  • Az elnök-vezérigazgató beszámolt arról, hogy a feldolgozás és kereskedelem (downstream) üzletágban tudtak termékeket gyártani és értékesíteni a régióban, jól haladnak a kőolajdiverzifikációs programjukkal, jelentős eredményeket értek el a kőolajbeszerzés rugalmasságában.Jelezte, márciusban kőolajszállítmány érkezett a pozsonyi finomítóba a világ egyik legnagyobb működő azerbajdzsáni kőolajmezőjéről, amelyben a Mol a harmadik legnagyobb részvényes.
  • Megkezdték a fenntartható repülőgépüzemanyag kereskedelmi tesztelését, biogázüzemet vásároltak Szarvason, a közelmúltban átadták a százhalombattai zöldhidrogén-üzemet, utóbbi 25 ezer tonnával csökkenti a dunai finomító szén-dioxid-kibocsátását.
  • 100 százalékos sikerrátával folytatódtak a cégcsoport magyarországi sekélygáz-fúrásai, napi 750 hordó egyenértékkel növelték a hazai gáz- és olajkitermelést.
  • Húsz év várakozás után tavaly év végén megkezdték a gázkitermelést Kazahsztánban, amely jó hír, mert a kazah piac nagyon fontos számukra, nézik az ottani további befektetési lehetőségeket.
  • Jól haladnak a Mol fenntarthatósági projektjei: geotermikus koncessziókat nyertek Magyarországon és Horvátországban, és Magyarországon először próbálkoznak kísérleti lítiumkitermeléssel.
  • Hernádi Zsolt a magyarországi hulladékgazdálkodás irányításának egy évvel ezelőtti átvételéről azt mondta, ez a vállalati stratégia fontos része, mert a körforgásos gazdaságról szól, arról a gazdaságról, amelyben a Mol óhatatlanul az egyik meghatározó szereplő lesz, nemcsak begyűjtője, hanem az egyik legnagyobb felhasználója is lesz a begyűjtött alapanyagoknak. A cél az, hogy a hulladékot 65 százalékban anyagában hasznosítsuk - fűzte hozzá.

Hernádi Zsolt a külső gazdasági környezetről azt mondta: 2023 nem a normalizáció éveként vonul be Magyarország, Európa és a világ gazdaságtörténetébe, olyan geopolitikai konfliktusok vannak, amelyek "érzékenyen befolyásolják az életünket". Hernádi Zsolt véleménye szerint versenyképesség tekintetében nincs jobb helyzetben Kelet-Közép-Európa és Magyarország sem, a nemzeti költségvetések nyomás alatt vannak, a megnövekedett energiaköltségek finanszírozásáért 2022-ben bevezetett különadók és piactorzító intézkedések a mai napig érvényben vannak, a versenyt torzító tényezőket, szabályozókat egymástól tanulják az államok.

A közgyűlés döntött mintegy 198 milliárd forint osztalék kifizetéséről a 2023-as üzleti év alapján. Az egy részvényre jutó alap osztalék mértéke az előző évivel megegyező 150 forint, ezen túl a részvényeseknek 100 forint körüli rendkívüli osztalékot fizetnek részvényenként, az alap- és a rendkívüli osztalék így mintegy 250 forint részvényenként. (Forrás: MTI)


Ne hagyd ki!