Tirpa: Engem se zavar, ha azt mondják rám, hogy te rohadt trágár köcsög

2024. április 25. – 17:08

Tirpa: Engem se zavar, ha azt mondják rám, hogy te rohadt trágár köcsög
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Szarvas Dávid, azaz Tirpa a hazai underground hiphop egyik meghatározó karaktere. Nem csak szólóban, de a Killakikitt nevű, Azával közös duó tagjaként is a magyar hiphoptörténet szerves része, mégis kevés interjú készült vele. Ahogy az After adásában is elmondta, ennek az oka szimplán az, hogy számára a „direkt beszélgetések nem komfortosak”. Ami abból a szempontból nézve meglepő, hogy rapperként viszont folyamatosan magáról beszél.

A műfaj szeretete természetesen egészen gyerekkoráig nyúlik vissza, 7-8 éves korában hallotta először Dr. Dre-t. „Nem vagyok benne biztos, szerintem a Chronic című lemez volt az első, ami elkapott. Nem tudom megmagyarázni, de rögtön tetszett” – emlékszik vissza a kezdtekre. „Már akkori fejjel is nagyon tetszett,

éreztem a szemtelenséget abban, hogy ütemre beszélnek, baszki.”

Innen már csak egy lépés volt, hogy ő maga is elkezdjen szövegeket, verseket írni, imádta, és a mai napig imádja a rímeket. Eleinte agresszívan rappelt, ahogy fogalmaz, „sokkal több harag volt bennem, mint most. Ez mára inkább átcsapott humorba és iróniába. De szerintem az előadás, meg a flow, ami nagyon fontos, az a mai napig fejlődik.”

Tirpa, aki a Fóti Szabad Waldorf Gimnáziumban tanult, hamar bekerült a hazai freestyle közösségbe, akkori fellépéseit viszont nem szereti visszanézni. Ekkoriban többen is felfigyeltek rá, az egyik freestyle versenyben zsűriző, az Akkezdet Phiaiból ismert Újonccal (Závada Péter) kezdett bandázni, ő mutatta be későbbi alkotótársának, Azának is. „Azától akartam venni egy beatet, mert szülinapom volt. Erre mondta, hogy tudod mit, hagyd a picsába, odaadom, mert jól nyomod tesó. Így kezdődött a spanolás Azával.”

Később összesodorta a budapesti hiphopközeg Dopemannel is, és kívülről ugyan úgy tűnhet, ő fedezte fel Tirpát, azért ez nem teljesen így történt, hiszen addigra a Killakikitt első lemeze, a 2009-es Ne szarakodj! már feltette őt a hazai hiphoptérképre.

Tirpa mindig is inkább underground arcnak számított, de a Dopemannel közös munkáról (melynek eredménye a H.A.V., avagy a Harc a végsőkig című lemez lett) elmondta, „nem volt gondom a mainstreammel, sokáig célom volt, hogy nagyon széles körben terjedjek.”

Tirpa őszintén vallott arról is, hogy eleinte nem tudta önállóan menedzselni a karrierjét, igaz azóta rengeteget fejlődött. „Egy szétcsúszott hülye voltam, mindig kellett egy Dopeman, vagy egy Aza, aki korrigált. De most már mindent én felügyelek, ami hatalmas változás. Akkor más dolgok foglalkoztattak, de már lenyugodtam.”

Nem csak szövegeinek tartalmi részén, de a munkafolyamaton is változtatott. „Az exhibicionizmusom kicsit háttérbe szorult, jobban szeretem az alkotást. Régen ahogy kész volt egy track, azonnal mentem volna, reflektorfény, csapassuk, ismerjék, kiabálják, terjesszük. Most meg már az tetszik, amíg elkészül egy-egy dal, amíg csináljuk, amíg összedugjuk a fejünket. Ezt a folyamatot sokkal jobban élvezem mostanság.”

Tirpának március végén jelent legújabb lemeze Falunap címmel (kritikánk a lemezről), amiről kiderült, hogy szintén egy Azával közös agyalás során született az ötlet. „Ő mondta be, amikor már a Falunap című tracken dolgoztam, hogy legyen ez az album címe, mert az egésznek egy abszurd Falunap hangulata van” – mesélte Tirpa. Hozzátette, hogy mintha a saját munkásságát tenné idézőjelbe a lemezzel, és megerősíti, hogy valóban rengeteget ironizál a lemezen, ami kezdetek óta fontos eszköz a dalaiban.

A trágár kifejezések használatáról Tirpa azt mondta, hogy ez egyrészt csak humor és nincs semmi baja azokkal, akiket amúgy elég agresszíven oszt a lemezen. Másrészt pedig szerinte „nincs homofób fílingje ezeknek. Hadd férjen bele a buzizás, engem se zavar, hogy ha azt mondják rám, hogy te rohadt trágár köcsög. Engem zavar, hogy nem lehet humorizálni, viccelni.

Szerintem a viccet megöli, ha azon aggódsz, hogy kit sértesz meg vele. Az nem működik, nincs semmi veleje az egésznek. Nem lehet azon aggódni, hogy ki sértődik meg. Azért én ennél egy ösztönösebb előadó vagyok.”

A beszélgetésben szóba került még:

  • Mekkora és milyen személyiségfejlődésen ment keresztül Tirpa?
  • Mit gondol arról, hogy sokak szerint eladta magát?
  • Folytatja-e valaha ikonikus Gádzsik című trilógiáját?
  • Honnan kapta a Tirpa nevet?
  • Mi a véleménye Fankadeliről?
  • Hogy viszonyul az olyan új előadók elképesztő sikereihez, mint Beton.Hofi, vagy Pogány Induló?
  • Hogyan kerültek Azával Krúbi közelébe, milyen a közös munka?
  • Mi a véleménye az aktuális politikai helyzetről és a kegyelmi botrányról?
  • Milyen a viszonya a fiával?

Az interjúban szereplő idézeteket az olvashatóság érdekében szerkesztve közöltük. A teljes beszélgetés meghallgatható a Telex After legújabb adásában.

Ehhez a cikkhez fizetett együttműködés keretében az Alrite beszédfelismerő (speech-to-text) megoldást használtuk.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!