Megcsalás

"Anyám forog a sírjában: a menyasszonyom megcsalt a saját apámmal"

P. E.

Létrehozva: 2024.04.25.

Egy férfi szíve összetört, miután rájött, hogy menyasszonya megcsalta őt saját apjával – a pár egy családi vacsora után közölte vele a hírt.

Teljesen összetört az a férfi, aki megtudta, hogy menyasszonya éppen a saját apjával csalta meg. A vőlegény elmesélte, hogy édesanyja négy éve halt meg, ezért igyekezett minél többször meglátogatni az édesapját, hogy társaságban legyen az apja. 

aggódás, bánat
 

Egy ilyen közös családi vacsora alkalmával azonban a menyasszonya és az apja leültették, hogy valami fontosat akarnak neki mondani. Kiderült, hogy a nő és az apa már három hónapja viszonyt folytat egymással. 

"Apám meghívott minket vacsorázni, majd vacsora után azt mondták, beszélniük kell velem, ami furcsa volt. Kiderült, hogy több mint három hónapja volt szexuális kapcsolatuk. Hülye módon még megkérdeztem, hányszor feküdtek le egymással. Ekkor kezdtem el hiperventillálni, mert a számot mindketten vonakodtak megosztani." 

Végre kiderült az igazság, és azonnal visszakérte a menyasszonyától a lakáskulcsot, felállt és otthagyta a párt. 

"Mondtam apámnak, hogy ha annyira akarja, megtarthatja. Visszakértem a kulcsokat a menyasszonyomtól aki zokogva, küzdve adta ide. De mondtam neki, hogy összepakolom a cuccait és amikor befejeztem, felhívom és érte jöhet."

Végül nem a menyasszony, hanem az anyja ment el a cuccokért. A férfi azóta minden kapcsolatot megszakított velük: nem beszél se a nővel, se az apjával. 

"Folyamatosan hívogatnak és SMS-eket írnak, de semmire nem reagáltam. Erre apám rám hívta a rendőrséget, mert félt, hogy öngyilkos lettem. Ekkor írtam neki annyit, hogy köszönöm, hogy aggódik a mentális egészségemért, de talán korábban kellett volna gondolkodni és nem megd*ni a barátnőmet. A rendőröknek elmeséltem, mi történt és teljesen igazat adtak nekem, azt mondták, ilyen undorító emberektől jobb is megszabadulni. Ettől még szánakozva néztek rám, amitől még mélyebbre kerültem".

A Reddit népe megdicsérte a férfit, amiért képes volt meghúzni a saját határait és szerintük jól tette, hogy megszakította a kapcsolatot az apjával.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194838_auto_resized.jpg
origo.hu

Bundesliga: szinte biztosan kizárják a BL-győztes csapatot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715055312
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194235_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715055312
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715055312
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715055312
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715055312
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?