Megrángattak egy ellenzéki aktivistát a Deák téren, Szabó Tímea szerint három helyen egyszerre támadták meg a standjaikat

2024. április 25. – 16:49

Másolás

Vágólapra másolva

Egyszerre három helyen támadták meg ismeretlenek a Karácsony Gergely és a DK-MSZP-Párbeszéd aláírásgyűjtő aktivistáit csütörtökön Budapesten – állítja Dobrev Klára és Szabó Tímea. Dobrev szerint szervezett támadás történt, amivel „a hatalom olyan határt lépett át, amit csak diktatúrák szoktak”.

A BRFK szerint: „12 óra 5 perc körül érkezett bejelentés arról, hogy az V. kerületi Deák téren valaki megtámadta az egyik aláírásgyűjtő pavilonnál az aktivistákat. A BRFK egyenruhásai a helyszínen elfogtak egy 29 éves férfit, aki a bejelentést megelőzően szidalmazott két aktivistát, illetve egyiküket megrángatta. Az eset során személyi sérülés nem történt. A rendőrök garázdaság vétség gyanúja miatt az V. kerületi kapitányságra állították elő a férfit. A férfit erősen ittas állapota miatt egyelőre nem lehetett kihallgatni., elszámoltatása folyamatban van. Más helyszínről a BRFK Tevékenységirányítási Központjába nem érkezett bejelentés.”

Szabó szerint csütörtökön a Blaha Lujza téri, a Deák téri és a békásmegyeri aláírásgyűjtő standokat szinte egyszerre támadták meg. Szerinte a Deák téri sátrukat be is kellett zárni, mert az összes ott tartózkodó aktivistát megverték a támadók.

Szabó az MTI szerint azt mondta: az incidenskor jelenlévők szerint alkoholistának kinéző emberekhez odamentek fekete dzsekis középkorú férfiak, akik pénzt nyújtottak át nekik, utóbbiak pedig ezután elkezdtek ordibálni, Karácsony Gergelyt, Dobrev Klárát és az ellenzéket szidni. Szabó szerint a Fidesz lehet a támadás mögött.

Szabó Tímea elmondta: Békásmegyeren ő maga készített fotót azokról a férfiakról, akik fekete dzsekiben ültek a környező padoknál. Értesítette a rendőrséget és a közterület-felügyeletet, akik ki is mentek a helyszínre és igazoltatták a rendbontókat.

Dobrev Klára szerint „olyan emberek sérültek meg, akiknek az volt minden bűnük, hogy az ellenzék győzelméért és a hatalom leváltásáért gyűjtötték az ajánlásokat a saját szabadidejükben.”

Választási kampányok idején, és főleg az aláírásgyűjtések közben korábban is előfordult már, hogy a különböző pártok szimpatizánsai beszólnak a másik párt aktivistáinak. A fizikai támadásra is volt már példa, 2017-ben, a Nolimpia-kampány idején például néhány napon belül fejelték le az LMP egyik aktivistáját, és verték fejbe üveggel a másikat.

Megkerestük a Fideszt azzal kapcsolatban, hogy Szabó őket látja a támadás mögé, amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!