Belföld

Magyar Péternek szólhatott Kocsis Máté üzenete a CPAC színpadán

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

A szuverenitás ellensége elsősoran a nyílt társadalom, a szuverenisták ellenségei a nyílt társadalom hívei, ők alkotják a globalisták radikális szárnyát

– mondta Kocsis Máté, amikor szót kapott a csütörtökön indult budapesti CPAC Hungary konferencián.

Beszédében a Fidesz frakcióvezetője azt fejtegette, hogy bár a nyílt társadalom szépen hangzik, az ideológiája egy gyarmatosítási program, egy társadalmi, gazdasági cselekvési terv, amely azt hirdeti magáról, hogy erőszakmentes, pacifista, korlátlan szabadságjogokkal ruházza fel az egyént, és követői az anyagi és szellemi javakhoz egyenlő arányban hozzáférhetnek. „A végén ennek épp az ellenkezőjét hozza magával, a pacifizmus helyett békétlenséget és háborút, az egyénnek szabadság helyett szűkülő perspektívákat, elvesztett jogokat, a nemzeti közösségeknek pedig önfeladást és alárendeltséget – jelentette ki a frakcióvezető az MTI tudósítása szerint.

Álláspontja szerint mindezzel arra „idomítják” a nemzeteket, hogy mondjanak le az életképességükről és lényegében számolják fel magukat. Kocsis hangsúlyozta, szerinte a nyílt társadalom valójában nem kulturális és tudástranszfer, nem szabadkereskedelem, nem szövetségi szisztéma, hanem gyarmatosítás, és mindenkit, aki szembeszáll ezzel, azt populistának és diktatórikusnak minősítik.

Beszéde másik részében kitért a szuverenitásvédelmi törvényre is, aminek elfogadását a HVG szerint azzal indokolta, hogy a „nyílt társadalom főspekulánsa megvette parlamentünk baloldalát” – utalva ezzel arra, hogy az ellenzék 2022-be külföldről kapott kampánytámogatásokat. Kocsis figyelmeztetett ugyanakkor, hogy bár két éve ők győztek, a globalisták nem fogják feladni, „ha kell, újabb figurákat vásárolnak, olyanokat, akiknek fontos a pénz”.

Ma is van egy ilyen, hófehér ingben

– tette hozzá, vélhetően Magyar Péterre utalva, bár ebben nem lehetünk teljesen biztosak, hiszen Kocsis nem mondta ki Varga Judit volt férjének nevét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik