Kockázatelemzés után bukott le a használtautó-kereskedő
Fotó: Shutterstock

Kockázatelemzés után bukott le a használtautó-kereskedő

Megbukott az adóellenőrzésen az a használtgépjármű-kereskedő, aki nyilvántartásait meghamisítva fiktív kölcsönszerződésekkel fedte el bevételeit, írja közösségi oldalán a NAV.


A hivatal kockázatelemzési rendszerén akadt fenn az a használtautó-kereskedő, akinél adóelkerülésre utaló körülményeket tárt fel a jogkövetési vizsgálat. A helyszíni ellenőrzéskor nagy értékű járműveket vettek leltárba a NAV munkatársai. A gépjárművek eredetét megbízási szerződésekkel igazolta a kereskedő, amik alapján az ellenőrök azokat a magánszemélyeket is vizsgálták, akik legalább két autó értékesítésére adtak megbízást.

Ezek közül azonosítottak két szerb-magyar kettős állampolgárt, akik olyan vállalkozásnak is tulajdonosai és képviselői voltak, amelyek az adóhatósággal nem működtek együtt, és a kiállított számláikban szereplő ügyletekhez nem voltak sem szakembereik, sem eszközeik, és alvállalkozót sem vettek igénybe, ami számlagyári működésre utalt.

A NAV az egyik vállalkozás esetében 31,5 millió forint adókülönbözet megállapításán túl bizonyította azt is, hogy azt fiktív számlázási láncolat tagjaként, kifejezetten adóelkerülés céljából működtették.

Az ellenőrzés feltárta azt is, hogy a kettős állampolgárok magáncélra 419 millió, illetve 51 millió forintot vettek fel cégeik bankszámláiról, és papíron 75 millió forintot kölcsönöztek az autókereskedőnek. A NAV ezeknél a magánszemélyeknél is vizsgálatot végzett, amelyben egyikük 33 millió forintot érő autóját, és az autókereskedővel szembeni követelését is lefoglalta, ideiglenes biztosítási intézkedésként.

Az ellenőrzés egy későbbi eljárásában beigazolódott, hogy a magánszemélyek és az autókereskedő közötti kölcsönszerződések hamisak. Tehát a valóságban a kölcsönügyletek nem történhettek meg, vagyis a társaság nem rendelkezett olyan, igazolt készpénzforrással, amely fedezetet nyújtott volna kiadásaira. A NAV ideiglenes biztosítási intézkedést is elrendelt a becsléssel megállapított, várható adókülönbözet és adóbírság 48 millió forintos összegére.

A kereskedőnél a végrehajtók ingatlant és 54 autót foglaltak le több mint 120 millió forint értékben. Ezután a társaság megfizette a NAV letéti számlájára a várható adókülönbözetet és adóbírságot.


Ne hagyd ki!