Kultúra

Eljárási hibák miatt hatályon kívül helyezték Harvey Weinstein ítéletét

ETIENNE LAURENT / POOL / AFP
ETIENNE LAURENT / POOL / AFP

A New York-i legfelsőbb bíróság hatályon kívül helyezte a Harvey Weinstein elleni, 2020-as, szexuális bűncselekmény ügyében hozott ítéletet – írja a New York Times. A több mint száz nő által vádolt amerikai producer ügye vezetett anno #MeToo mozgalom kibontakozásához.

Weinsteint korábban 23 év börtönre ítélték szexuális zaklatások miatt. A fellebviteli bíróság ma reggel 4-3 arányban úgy döntött, hogy eljárási hibák miatt hatályon kívül helyezi az ítéletet.

Az egyik ilyen hiba volt a bírák szerint, hogy a Weinstein ügyében eljáró bíró megengedte az ügyészeknek, hogy tanúként beidézzenek olyan nőket is, akik azt állították, hogy a producer bántalmazta őket – de akiknek a vallomásai nem képezték részét a pernek. A fellebviteli bíróság tehát arra jutott, hogy Weinstein nem részesült tisztességes eljárásban, mert tárgyalása nemcsak az általa elkövetett bűncselekményekről, hanem a múltbeli magatartásáról is szólt.

Ezek után a New York-i főügyész, Alvin L. Bragg döntésén múlik, hogy indít-e új eljárást az ügyben. Weinstein nem kerül szabadlábra a döntés következtében, valószínűleg Kaliforniában folytatja majd börtönbüntetését, ahol 16 évre ítélték el szexuális erőszak miatt.

Kapcsolódó
Harvey Weinstein újabb tizenhat év börtönt kapott nemi erőszak miatt
23 éves New York-i börtönbüntetését követően kell majd letöltenie a Los Angelesben rá kiszabott tizenhat évet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik