Házasság

"A feleségem nem akar visszamenni dolgozni, annyira lusta"

P. Flóra

Létrehozva: 2024.04.25.

A férj teljesen kiakadt, mert a felesége úgy gondolja, otthon maradó anyuka lesz.

Egy férj drasztikus lépésre szánta el magát, miután a felesége bejelentette: nem akar visszamenni dolgozni, hanem inkább háztartásbeli lesz. A férj erre fogta és beadta a válókeresetet. Azt mondta, azért tette ezt, mert nem akart lemaradni arról, ahogy a gyermeke felnő.

apa
 

A 30 éves apa a Redditen így nyilatkozott : "Körülbelül öt éve feleségül vettem a feleségemet (30). Középiskola óta randiztunk. Imádtam, hogy milyen okos, ambiciózus és lendületes volt. Összetartoztunk. Mindketten jó állást kaptunk ugyanabban a városban, közvetlenül az egyetem után. Három év után megszületett a babánk. Úgy terveztük, hogy hat hónap után beadjuk bölcsődébe. De amikor elérkezett az idő, a feleségem bejelentette, hogy nem hajlandó visszamenni dolgozni. Azt mondta, dolgozzak többet én, hogy ő háztartásbeli lehessen. Ezzel szerinte amúgy pénzt takaríthatunk meg, ha ő otthon marad".

A férfi bevallotta, már így is heti 80 órákat dolgozott, hogy el tudja látni a családját. Arra már nem volt hajlandó, hogy ennél is többet dolgozzon. Mint mondta, folyton fáradt, sosincs otthon és így lemarad a saját gyermeke fejlődéséről.

"Mondtam neki, hogy ha a bölcsi a gond, akkor dolgozzunk váltott műszakban és akkor valaki mindig a babával lehet. De elutasította, azt mondta, hogy anyaként neki kell egész álló nap a babával lenni. Végül felmondott a munkahelyén, de azért arra kényszerített, hogy ha hazaérek a munkából és hétvégén én csináljam meg a házimunkát, süssek, főzzek és takarítsak, valamint vigyázzak a gyerekre is, mert idézem: az otthon maradó anyukának szüksége van szünetre. Heti 80 órát dolgozom, további 28 órát töltök házimunkával, így egy héten mindössze 12 órát lehetek együtt a gyerekemmel."

A férfi végül beadta a válókeresetet. A bíróság közös felügyeleti jogot állapított meg és nem kötelezik a férfit gyerektartásra, miután az anya önszántából döntött az otthonmaradás mellett. 

"Nem fizetem a bölcsődét, mivel amikor dolgozom, az édesanyám vigyáz a babára. Így nálunk a gyerekfelügyelet megoldott. Az anyám felajánlotta ezt a volt feleségemnek is, de ő annyira megsértődött, hogy elváltam, hogy elutasította. És inkább beíratta a gyereket a napközibe".

A közös barátaik mind elfordultak a férfitól azért, amit tett. Az internet népe azonban mellette áll. Mint az egyik hozzászóló kifejtette: a házasság az egyenlőségen alapul.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191044_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715061312
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194415_auto_resized.png
metropol.hu

Ferihegy elesett: ma problémás külföldre utazni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193591_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A pesti éjszakából ismert biztonságiakkal védi magát Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194595_auto_resized.jpg
ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195120_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Megalázták, milliókat költött, mentő jött érte – kitálalt Klopp volt magyar játékosa

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715061312
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190028_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193677_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715061312
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715061312
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715061312
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?