Gulyás Gergelyt tanúként hallgatja ki az ügyészség Magyar Péter és Varga Judit hangfelvétele ügyében, Hadházy Ákos viszont Magyar egykori, Diákhitel Központos viselt dolgai ügyében szimatol. Magyar rágalmazásról ír.
Mint arról a Naphire.hu beszámolt, mai Kormányinfón az ATV megkérdezte Gulyás Gergelyt a Magyar Péter-ügyben tett múltkori rejtélyes mondatáról, ami azóta is foglalkoztatta a nyilvánosságot. Az is kiderült, hogy Gulyást az ügyészség tanúként hallgatta ki a Magyar-féle hangfelvétel ügyében.
Ahogyan azt korábban ígértem, betekintést kértem a Diákhitel Központ néhány szerződésébe. Némileg meglepő módon meg is kaptam a lehetőséget, sőt, fotókat is készíthettem – persze ez nyilván összefügg azzal, hogy zömében a Magyar Péter vezérigazgatósága alatt születt szerződések érdekeltek – írta Hadházy Ákos független képviselő a Facebook-on, számol be róla a 24.hu.
A képviselő azért látogatta meg az állami céget, mert annak korábbi vezetője, Varga Judit volt férje korábban arról beszélt, hogy felesleges és túlárazott szerződéseket írt alá Balásy Gyula cégeivel.
Hadházy szerint nemcsak a propagandasajtóval kötött megállapodások, hanem egyéb szerződések is felvetheti a büntetőjogi felelősség kérdését.
A politikus kifejtette, a propaganda hirdetéseit elosztó New Land Média keretszerződésének ajánlati árait most sem mutatták meg neki. Azt állította, hogy látott megkérdőjelezhető árazással készült közvélemény-kutatásokat, tanulmányokat, amik valószínűleg soha el sem készültek, vagy ha igen, akkor „azok mosolyt fakasztóan primitívek és semmitmondóak”.
Hadházy írt arról is, hogy Magyar Péter téved, ha azt gondolja, hogy az ellenzék egysége nem fontos. – Persze elvileg lehet úgy is, ha totálisan megsemmisíti az eddigi ellenzéket, ez viszont nehezebb akkor, ha a múltbeli tevékenységük miatt kétes megítélésű figurákkal áll össze, vagy jogos támadási felületet ad az új vezető múltbeli tevékenysége – írta Hadházy Ákos.
Hadházy a Nyugati Fénynek megerősítette, hogy feljelentést tesz az ügyben.
A bejegyzésre reagált Magyar Péter is. A Tisza Párt színeiben indulni készülő politikus ezt írta:
„Tisztelt Képviselő Úr!
Ez így egy szimpla rágalmazás. Természetesen, ha az ön célja, hogy a rogáni propagandával karöltve próbálja akadályozni, hogy NER-t és a hozzá tartozó szatellit pártokat 14 év után végre egy – valódi alternatívát kínáló és erőt felmutató – politikai közösség leváltsa, akkor majd idővel elszámol a lelkiismeretével. Jó posztolgatást!
Üdvözlettel a Tisza Párt országjáró körútjáról, útban Tolna városába.”
Hadházy a kommentre úgy válaszolt, hogy rágalmazás vádja esetén helye van a valóság bizonyításának, „ezt a következő napokban meg fogom tenni”. „Az viszont nem sokban különbözik a Fidesz módszereitől, ha mindenkit azonnal ellenségnek tekint, aki nem feltétlenül ért egyet önnel. Ha egy új rendszer ilyen elvek mentén működne, akkor az valójában nem is lenne új rendszer” – fogalmazott a képviselő.
Kapcsolódó cikkek
- Valami nagyon furcsa dolog történik Karácsony Gergely ajánlásai körül Karácsony Gergely ajánlásaival kapcsolatban nem igazán akar kijönni a matek.
- Karácsonyék kitiltanák Budapestről a 10 évnél idősebb autókat? Kiakadt Szentkirályi Alexandra Karácsony Gergely főpolgármester és a Klímaügynökség új vezetője, Ámon Ada kitiltaná Budapest utcáiról a tíz évnél idősebb gépkocsikat – mondta Szentkirályi Alexandra, a Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltje.
- Kiderült: Kövér László milliárdos barátjának dolgozik Magyar Péter jelöltje, Magyar Péter élesen reagált A Tisza Párt fővárosi listájának 3. helyezettje, Porcher Áron Sommerville a Magyarországon aktív tajvani milliárdos üzletember, Frank Liu cégénél, a Chi Fu Investment Fund Management Zrt.-nél dolgozik befektetési projektvezetőként.
- Gulyás Gergely szerint Magyar Péter orvosi eset Gulyás Gergely szerint Magyar Péter azon állítása, hogy az egyik rendezvényén korlátozták az internetelérést, "nem rendészeti, hanem orvosi kérdés".