eur:
389.05
usd:
362.23
bux:
0
2024. május 8. szerda Mihály
A Sándor-palota által közreadott képen Sulyok Tamás köztársasági elnök érkezik Ferenc pápához hivatalos látogatásra Vatikánvárosban 2024. április 25-én.
Nyitókép: MTI/Sándor-palota/Kékesi Donát

Ferenc pápa fogadta Sulyok Tamást

A köztársasági elnök a Vatikánban tett látogatást.

Ferenc pápával a közösségekről, közösségeink jövőjéről beszélgettünk - hangsúlyozta a köztársasági elnök a helyszínen magyar újságíróknak.

Hozzátette: a találkozón érintettek egy személyes témát is, amely a pápa budapesti látogatásakor mondott beszédének egyik üzenetét érintette. Ferenc pápa Szent István egyik intelmét említette, amely úgy szól: légy szelíd, hogy sohase harcolj az igazság ellen - idézte fel Sulyok Tamás, kiemelve: ez Szent István fontos üzenete, s nem véletlen, hogy éppen Ferenc pápa hívta fel rá a figyelmet.

A köztársasági elnök kifejtette: számára ez az intelem sokat mond, megérintette,

ezért megkérdezte a pápát, neki ajándékozza-e, hogy mint mottót használhassa. Ferenc pápa pedig nagy örömmel nekem adta - idézte fel Sulyok Tamás.

Elmondta: a pápának a Képes Krónika "csodálatosan szép" díszmásolati példányát, egy matyó terítőt és díszdobozba elhelyezett festett tojásokat ajándékozott, valamint megosztotta vele többek között a matyó hímzés történetének legendáját. Hozzátette: ráadás ajándékként a Szent István király intelmei Imre herceghez című kötetet vitte a Vatikánba, mivel Ferenc pápa múlt évi magyarországi látogatásakor említette, hogy a könyvtárában nincs meg ez a kiadvány.

Vatikáni látogatásán Sulyok Tamás csütörtökön részt vett azon a kihallgatáson is, amelyen Ferenc pápa a Magyar Nemzeti Zarándoklatra érkezett magyarokat fogadta,

majd ezt követően jelen volt a zarándoklatot lezáró misén a Szent Péter-bazilikában. Magyarországról, a magyarok lakta határon túli területekről és a nyugati magyar közösségektől ezerötszázan érkeztek a Magyar Nemzeti Zarándoklatra, amelyet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) hirdetett meg, köszönetként Ferenc pápa tavaly április 28. és 30. között Budapesten tett apostoli látogatásáért.

A köztársasági elnök pénteken Fra John Dunlappal, a Szuverén Máltai Lovagrend nagymesterével folytat majd megbeszélést.

Címképünk illusztráció

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×