Ferenc pápa megáldotta Sulyok Tamást: személyesen fogadta a köztársasági elnököt a Vatikánban – fotó
Sulyok Tamás Pietro Parolin bíboros államtitkárral is beszélt /fotó: Northfoto
Sulyok Tamás elnöki látgogatást tett a Vatikánban, ahol Ferenc pápa személyes audiencián fogadta. A magyar köztársasági elnök ezen kívül megbeszélést folytatott Pietro Parolin bíboros államtitkárral.
Ezeket látta már?
Sulyok Tamás szerdán utazott Olaszországba, ahol első útja Rómába tartott, majd ma, csütörtökön a pápa fogadta a Vatikánban. A köztársasági elnök Facebook-oldalán osztotta meg útját.
Hívő katolikus emberként a legnagyobb megtiszteltetés az, ha Szent Péter utódjával találkozhatom. Imádkozom, hogy a szentatya kiváló egészségnek örvendjen, és sokáig tudja szolgálni a világ katolikusait – írta a bejegyzésben.
Ferenc pápával a közösségekről, közösségeink jövőjéről beszélgettünk – hangsúlyozta a köztársasági elnök a helyszínen magyar újságíróknak.
Hozzátette: a találkozón érintettek egy személyes témát is, amely a pápa budapesti látogatásakor mondott beszédének egyik üzenetét érintette. Ferenc pápa Szent István egyik intelmét említette, amely úgy szól: légy szelíd, hogy sohase harcolj az igazság ellen – idézte fel Sulyok Tamás, kiemelve: ez Szent István fontos üzenete, s nem véletlen, hogy éppen Ferenc pápa hívta fel rá a figyelmet.
A köztársasági elnök csütörtökön részt vett azon a magánkihallgatáson is, amelyen a pápa a Magyar Nemzeti Zarándoklatra érkezett magyarokat fogadta, majd jelen volt a zarándoklatot lezáró misén a Szent Péter-bazilikában.
(MTI)
Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 15,43 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.
Extra ajánló
Egy belföldi helyszín, amit imádni fog a család (x)
Most akár az Ön gyermeke is pályára kísérhet egy futballistát (x)
A tudomány kidolgozott egy megoldást azoknak, akik nem szoknak le a dohányzásról (x)
Így előzzük meg a fájdalmas húgyúti és veseproblémákat! (x)
Gondolta volna, hogy sokat segít a klimaxos panaszokon, ha így étkezik? (x)
Vizelési gondok 45 év feletti férfiaknál – ez okozhatja (x)
Gyakran szokott fázni? Meglepő, de ez is okozhatja (x)
Rúzs
Most jött a megrázó hír Károly királyról, ezt senki nem gondolta
Fortuna istennő nagy kegyben részesíti ezt a két csillagjegyet: minden vágyuk teljesül majd és még pénz is áll a házhoz
Annyi év után újra együtt Bochkorék! Itt a fotó
Nagy a baj? Most jött a rossz hír Tóth Veráról
Tej helyett EZT keveri a balatoni büfés a palacsinta tésztájába: pont ettől lesz tökéletes