Volt egy kis fennakadás a csomagküldésben és -kézbesítésben a Foxpostnál, ugyanis a Vinted a hétvégén rendkívüli akciót hirdetett meg, amelyben eltörölték a szállítási díjat, így nagyjából pillanatok alatt omlott össze a rendszer.
Megvan, mikorra normalizálódhat a Foxpost-őrület
Közleményt adott ki a Foxpost a Vinted rendkívüli akciója miatt.
A Foxpost most arról tájékoztatta levélben a felhasználókat, hogy a Vinted törölte az ötnapos feladási limitet a hétvégi ingyenes akciója után, ez röviden és tömören azt jelenti, hogy
Foxposttal biztosan fel tudja adni csomagját akár öt napon túl is, aki akarja.
Hozzáfűzték, hogy a helyzet javulását a hét végére várják, és közölték azt is, hogy amint érzékelték a rendkívüli terhelést, azonnali lépéseket tettek, hogy csökkentsék az egyes csomagautomaták terhelését, például a futárok meghosszabbított munkarendben dolgoznak.
További Gazdaság híreink
Megnövelték továbbá az erőforrásaikat, szállítják a csomagokat, ahogy csak tudják, illetve kijelöltek 63 kiemelten forgalmas automatát, amelyeket a hét eleje óta futáraik folyamatosan töltenek és ürítenek, hogy mindig legyen szabad rekesz. Ezeket ide kattintva tekintheti meg.
Az összes csomag kiszállítása előre láthatóan a következő hét végére tud normalizálódni – részletezték.
További Gazdaság híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezÚj kutatás-fejlesztési projektet jelentett be az Evosoft
Szijjártó Péter: Célunk, hogy mielőbb Magyarországé legyen Európa egyik leginnovatívabb gazdasága.
Még mindig véd a rezsicsökkentés
A magyar háztartások fizetik a legkevesebbet az energiáért az uniós tagállamok sorában.
Szerdától megint olcsóbb lesz az üzemanyag
Három hét alatt a benzin átlagára 26 forinttal, a dízelé pedig 35 forinttal esett literenként.
Már van némi eredménye a gazdatüntetéseknek
Szakmai szervezetek szerint ennél jóval nagyobb változásokra van szükség az uniós agrárpolitikában.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!
Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának
Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott
Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről
Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!
Magyar Péter színt vallott a háborúról: „Ha rosszat mondanék Oroszországra, minden támogatómat elveszteném”
Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról
32 éves nőt nevezett ki vezetőedzőjének az Ingolstadt
Luxusautóval versenyeztek, ezért halt meg az MMA-bajnok a szalántai balesetben
Magyar Péter védett vasúti kocsija: ezt válaszolta a MÁV
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezÚj kutatás-fejlesztési projektet jelentett be az Evosoft
Szijjártó Péter: Célunk, hogy mielőbb Magyarországé legyen Európa egyik leginnovatívabb gazdasága.
Még mindig véd a rezsicsökkentés
A magyar háztartások fizetik a legkevesebbet az energiáért az uniós tagállamok sorában.
Szerdától megint olcsóbb lesz az üzemanyag
Három hét alatt a benzin átlagára 26 forinttal, a dízelé pedig 35 forinttal esett literenként.
Már van némi eredménye a gazdatüntetéseknek
Szakmai szervezetek szerint ennél jóval nagyobb változásokra van szükség az uniós agrárpolitikában.