Télből a nyárba: A hűvös napok után izzasztó hétvége előtt állunk

Éles váltás jön.

Szélcsendes, napos, ám még kicsit hűvös időjárás fogadta Németh Lajost és a Mokka stábját csütörtökön reggel a vácrátóti botanikus kertben.

A meteorológus azonnal a harmatos növényzetre hívta fel a figyelmet, ugyanis az ország nyugati és északi vidékein 20-30 milliméter csapadék esett. Az Alföldön élőknek ettől valamivel kevesebb jutott, és a szakértő szavai szerint még szükségük is lenne az esőre.

Németh Lajos úgy véli, az idei tavasz alaposan rászolgál a szeszélyes jelzőre: míg április első napjaiban nyári meleg, néhol kánikula is tapasztalható volt, addig nemrég páros lábbal rúgta ránk az ajtót a tél, és még a Kékes is fehérbe burkolózott, a Kárpátok és az Alpok hegyvonulatairól már nem is beszélve.

A meteorológus rámutatott, szerdán a Dunántúlon sehol nem érte el a csúcshőmérséklet a 10 fokot, ami március eleji időjárásra vall. Hozzátette, az esőt hozó ciklon ugyanakkor elvonult hazánk felől, véget ér a hideg levegő beáramlása, aminek köszönhetően lassú felmelegedés kezdődik.

Csütörtökön még csak 12 és 17 fok között alakulnak a maximumok az országban, vasárnap viszont már a déli és délkeleti tájakon 23-25 fokot is mérhetnek, a jövő hét első napjaiban pedig itt-ott a 29 fok sem kizárt.

Lassan el lehet rakni a téli cuccot, elő lehet venni a nyárit

– magyarázta Németh Lajos, aki szerint hasonlóan tehetünk az esernyőkkel is, hiszen a szél mellett csapadék sem várható számottevő mértékben az elkövetkező időszakban.

2024. április 25. 13:21
Fehér és arany vagy kék és fekete? Milyennek látja? Szavazzon a hihetetlen jelenségről!
A világ egyik legnagyobb rejtélyeként és egyben az egyik legnagyobb optikai illúziójaként tartják számon az internet...
Egy idős nőt hoztak ki a lángok közül Kecskeméten, drámai helyszíni videót kaptunk
Egy tucat lakónak kellett elhagynia otthonát.
Megmérgezték a TV2 realityjének szereplőjét, szinte teljesen megvakult
Mindenki azt gondolta, hogy látássérülten született, és igazából senki nem foglalkozott különösebben az ő történetév...
Fény derült az igazságra, nem az igazi Berki Krisztiánt látták a nézők éveken át
A tragikus sorsú celeb édesanyja kitálalt.
Elképesztő gesztus a TV2 stúdiójában, saját autóját adta versenytársának a Zsákbamacska játékosa
Még a műsorvezetők is megkönnyezték a jelenetet.
Folyóba hajtott egy utasokkal teli busz, többen meghaltak - Videóval
A baleset után sorra ugráltak a járókelők a vízbe, hogy mentsék az utasokat.
Kocsis Máté: Dobrev Klára eljutott a gödör aljára
Annak a pártnak az EP-listavezetője, amit maga Gyurcsány Ferenc elnököl, tényleg eljutott a csúcsra vagy a gödör alj...
Nagy többséggel támogatja a palesztin államiságot az ENSZ Közgyűlése
Az ENSZ Közgyűlés határozatban szólította fel a Biztonsági Tanácsot pénteken, hogy vizsgálja felül korábbi elutasító...
Tények röviden, 2024. május 10., péntek
Tények röviden adás
Portált nyitottak Dublin és New York között, már élőben is köszönthetik egymást a helyiek - Videóval
A kapuk vizuális hidat képeznek a két, egymástól több ezer kilométerre lévő város között.

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.