Öt börtönőr rugdosta a rabot, kettő csak nézte a verést

2024. április 25. – 13:20

Másolás

Vágólapra másolva

Katonai bíróság elé került hét börtönőr, akiket azzal vádolnak, hogy durván összevertek egy rabot a miskolci börtönben.

– derült ki az RTL csütörtöki tudósításából. A Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsán szerdán tartott előkészítő ülésen egy 2022-es vádiratot kezdtek tárgyalni, mely azzal vádolja a miskolci Fazekas utcai börtön hét őrét, hogy részt vettek, illetve asszisztáltak egy rab bántalmazásában, aki eltörte az egyik börtönőr orrát.

A periratok szerint a fogvatartott rosszullétre hivatkozva hívott orvost, az orvos egy börtönőr kísérletében ment be a zárkába, ahol a fogvatartottat le kellett fogni, a dulakodásban ütötte meg a börtönőrt. A bántalmazott kollégái azonnal a zárkába siettek, megbilincselték a rabot, az orvosi szobába vitték, ahol

az őrök a rab fejét a falba verték, majd a földre került, védekezésre képtelen férfit megrugdosták.

A verésben öten vettek részt; egy női börtönőr, illetve a szolgálatvezető százados csak szemtanúként volt jelen, azonban nem jelentették az esetet a börtön vezetésének. A rab súlyos sérüléseket szenvedett.

A vádlottak között vannak olyanok is, akik az ügyész szerint nem bántották a fogvatartottat, de látták, mit csinálnak vele a többiek, mégsem szóltak senkinek. Az ügyész az előkészítő tárgyaláson a verés legaktívabb résztvevőjére 6 év 6 hónap letöltendő fegyházbüntetést, a jelentéstételi kötelezettségét elmulasztó női börtönőrre csak felfüggesztett börtönt kért. A vádlottak közül senki nem ismerte el bűnösségét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!