Gulyás Gergely szerint Orbán Viktor nem titkolja a kampányeseményeit, hiszen az utcán sétált
Rendhagyó módon kampányol idén Orbán Viktor. Nemesgörzsönyben egy magtárban "rúgta be" a kampányát, erről azonban a meghívott gazdákon kívül senki sem tudott, csak az utólag közzétett videóból és fotókból derült ki, mi történt. Utána Győrben járt, de csak a polgármesterrel találkozott, majd Szentkirályi Alexandra standjánál bukkant fel, ugyancsak váratlanul.
Gulyás Gergely arra a kérdésre, hogy miért így indult a kampány, azt mondta, Orbán Viktor programjai van amikor nyilvánosak, van, amikor nem.
"A Facebook oldalán is mindig lehet látni egyébként erről szóló beszámolókat. De természetesen lesz majd nyilvános esemény, és van olyan, amikor a miniszterelnök, mint a Fidesz elnöke kampányaktivistákkal találkozik. Miután az eddigi, legalábbis általam látott rendezvényeken
tehát emberekkel találkozott, akik arra jártak, nem csak kampányaktivistákkal, vagy pedig Fidesz-tagokkal, ezért szerintem sokaknak lesz lehetősége a következő hetekben a miniszterelnökkel ilyen kötetlenül találkozni."