A sértett tavaly márciusban, Tinnyén végezte a műanyag hulladékok begyűjtését. A hulladékszállítóval éppen megállt az egyik ház előtt, majd kiszállt, hogy a hulladéktárolót kiürítse – részletezi az ügyet az ügyészség.
Ütötték-rúgták a kukást, mert nem tudtak tőle leparkolni + videó
Megverték a hulladékbegyűjtőt, mert nem tudtak tőle parkolni, ezért a Budakörnyéki Járási Ügyészség feltételes ügyészi felfüggesztést alkalmazott két elkövetővel szemben.
A sértett azonban úgy parkolt le erre a rövid időre a járművel, hogy az éppen akkor érkező elkövetők nem tudtak a ház gépkocsibeállójára akadálymentesen felhajtani az autójukkal. Emiatt a két elkövető a hulladékszállító hátuljánál tartózkodó sértettre támadt. Egyikük lábon rúgta, másikuk többször ököllel fejen ütötte a sértettet, aki elesett. A bántalmazással azonban az elkövetők nem hagytak fel, még többször megrúgták és megütötték.
Miután felhagytak a támadással, a hulladékot begyűjtő férfi a hulladékszállítóval elhajtott.
A bántalmazás miatt a hulladékgyűjtő férfinek nyolc napon túl gyógyuló sérülése lett.
További Belföld híreink
A két elkövetőt súlyos testi sértés bűntette miatt hallgatták ki gyanúsítottként, ahol beismerték a bűncselekmény elkövetését és megbánó magatartást tanúsítottak.
Az ügyben a Budakörnyéki Járási Ügyészség egy év három hónap időtartamra az eljárást felfüggesztette azzal a feltétellel, hogy ezen idő alatt csoportos személyiségfejlesztő és agressziókezelő tréningen kell részt venniük. Ezen kötelezettség teljesítését és a felfüggesztés tartama alatti életvitelüket a melléjük kirendelt pártfogó ellenőrzi.
További Belföld híreink
Az elkövetőkkel szemben csak akkor kerülhet sor az eljárás megszüntetésére, ha a feltételes ügyészi felfüggesztés tartama eredményesen telik el.
Az esetről videó is készült, ezt ide kattintva tekintheti meg.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezKiderült, milyen sorrendben lesznek a szavazólapon a főpolgármester-jelöltek
Öten gyűjtöttek össze legalább ötezer aláírást.
Újabb öt párt EP-listáját vették nyilvántartásba
Így várhatóan 11 pártlista szerepel majd a szavazólapon.
Navracsics Tibor: Magyarország jól használja fel az uniós pénzeket
A fejlesztések nemcsak az ország, de az egész Európai Unió hasznára válnak.
Határozatban szólítanák fel a baloldali képviselőket, ne veszélyeztessék tovább a magyar nemzeti érdekeket
A baloldal Magyarország és a magyar emberek számára okoz súlyos károkat azzal, ha az európai uniós források nem jutnak el hazánkba.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Már Magyar Pétert támogatja az egyik leggátlástalanabb, legerőszakosabb Soros-szervezet
Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek
Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek
Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel
A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt
Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött
Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat
Megnyomta a pánikgombot az Union Berlin vezetősége, menesztették Schäferék edzőjét – hivatalos
A Liverpool sztárja kiakadt, törölte az összes klubbal kapcsolatos posztját
Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
Menczer Tamás üzent a Gyurcsány-házaspárnak + videó
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezKiderült, milyen sorrendben lesznek a szavazólapon a főpolgármester-jelöltek
Öten gyűjtöttek össze legalább ötezer aláírást.
Újabb öt párt EP-listáját vették nyilvántartásba
Így várhatóan 11 pártlista szerepel majd a szavazólapon.
Navracsics Tibor: Magyarország jól használja fel az uniós pénzeket
A fejlesztések nemcsak az ország, de az egész Európai Unió hasznára válnak.
Határozatban szólítanák fel a baloldali képviselőket, ne veszélyeztessék tovább a magyar nemzeti érdekeket
A baloldal Magyarország és a magyar emberek számára okoz súlyos károkat azzal, ha az európai uniós források nem jutnak el hazánkba.