Aktuális

Új, színes poloska jelent meg Magyarországon: ezt teszik a betolakodók

Z. H.

Létrehozva: 2024.04.25.

Békásmegyeren, Tápióságon és egyebek mellett Dunaföldváron is látták már azt az új poloskafajt, melyet mi emberek próbáltunk már korábban betelepíteni hazánkba.

Néhány napon belül ismét igazi tavasz várható akár 25 fok feletti hőmérsékletekkel. Ez persze jó hír, ugyanakkor ilyenkor tömegével lepik el a poloskák a napsütötte erkélyeket, kerteket, családi házakat. Ennél már csak az a rosszabb hír, hogy egy új, betolakodó faj is megjelent. Ez pedig a címeres poloska.

Shield,Bug,(pentatomidae,Genus),Spotted,At,Bhadrachalam,,India
Fotó: SOUMYAKANTI PAL

A kártevők a zöld területeken kívül ráadásul a lakásokba is előszeretettel besurrannak a nyílászárókón keresztül. Ez pedig problémát jelenthet, hiszen a visszataszító látvány mellett a poloska irritáló nedve az emberi szervezetre sincs jó hatással. Otthonunkban a legjobb védekezés ellene a szakértők szerint a szúnyogháló használata. Magyarországon még az Ázsiai márvány poloska a legelterjedtebb faj, de a Zöld vándorpoloska is egyre gyakoribb. Mivel természetes ellenségeik nem igazán vannak, így a kertekben a permetezés lehet a megoldás, de a társasházak erkélyén megjelenő poloskák ellen nincs igazán jó megoldás. Ráadásul most egy újabb fajuk is felbukkant hazánkban. Csekély vigasz, hogy talán ez a legszebb. A címerespoloskát a burgonyabogár falánk pusztítójaként kíséreltek meg többször is betelepíteni Európába és hazánkba is. Ez nem igazán sikerült, most viszont több hazai településen is látták már a betolakodókat. Eddig egyebek mellett Magyarbólyon, Dunaföldváron, Tápióságon, Deszken és Békásmegyeren is. 

Mivel egy nagyon érdekes fajról van szó, a cél az, hogy minél több dolog kiderüljön velük kapcsolatban. A Hun-Ren ATK Növényvédelmi Intézet ezért várja a fajjal kapcsolatos észleléseket, megfigyeléseket a [email protected]-ren.hu e-mail címre. A közölt adatok közt minden esetben szerepeljen a megfigyelés pontos helye, időpontja, illetve egy fotó a megfigyelt állat(ok)ról. Külön érdekes, ha táplálkozás közben sikerül "elkapni" - szól a felhívás. Korábban rovarvédelmi szakértők azt ajánlották, hogy a lakásokban legegyszerűbb felporszívózni ezeket a bogarakat. Összenyomni nem érdemes őket, mert irtózatos bűzt tudnak árasztani.

 

https://cdn.borsonline.hu/2023/11/Ic6pC1j9v_GFr5Rbz4tX6UngH80Ld9qu8uwRMTOihBk/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYxYmY0MDQ4NWRmNjRlMWZiYTRmZTIxN2JhNWVjYWIz.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Térképen mutatjuk, hol számíthatsz a poloskák őszi inváziójára

Gyakoribbá válik a városlakók találkozása a poloskákkal.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194480_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194593_auto_resized.png
hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195951_auto_resized.jpg
vg.hu

Kiugró állampapír-hozamok miatt ziccerhelyzetben a lakást vásárlók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193677_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27857_resized.jpg?avcount=1715087111
magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715087111
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715087111
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715087111
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?