Eleinte a Magyar Közút Nonprofit Zrt., majd később a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. is kampányolni kezdett a közúti munkások testi épségéért. Ugyanis sem a munkavégzésre figyelmeztető, sem a sebességcsökkentésre utasító táblák, sem a terelők, sem pedig a sztrádák feletti információs táblák nem segítettek abban ,hogy kevesebb munkás sebesüljön meg. És a kampány sem ért sokat.

A 2000-es évek kezdete óta ugyanis minden évben meghalt munkavégzés közben egy közutas, többen pedig súlyos, akár maradandó sérüléseket szenvedtek.

Szimicsku László, a MKIF kommunikációs igazgatója szerint 2022 szeptembere óta 38 baleset történt az üzemeltetett utakon, azaz kéthetente egy. Ugyan egyik baleset sem volt halálos kimenetelű, Szimicsku szerint az autósok nem veszik figyelembe a KRESZ-táblák utasításait és sok szabályt nem tartanak be. Mint mondta, az egyik kollégájuk még most is kórházban van, de többeket is be kellett szállítani az elmúlt 18 hónapban – írja az Infostart.

A balesetek okai lényegében egytől egyig ugyanoda vezethetők vissza a lap szerint: nagy sebesség, figyelmetlenség, és a követési távolság be nem tartása.

Azonban úgy tűnik, hogy az MKIF megoldást talált arra, hogy a munkaterület előtt ténylegesen szabálykövetők legyenek az autósok: tavaly augusztusban kísérleti jelleggel az autóikra elől is és hátul is kamerákat szereltek fel, melyet nagy, jól látható táblákon, a jogszabályoknak megfelelően jeleztek ki.

Az eredmények drámaiak: a kamerás autók közül augusztus óta egy sem szenvedett balesetet.

Ezért bővítették a bekamerázott autók számát, és a projektet a jövőben is folytatni fogják.

 

Ezermilliárdokból bővítik a hazai úthálózatot

Tízéves útfejlesztési programot kezd meg a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. Az MKIF 35 évre kapta meg az államtól a gyorsforgalmi úthálózat nagy részének üzemeltetési jogát. A vállalat 4000 milliárd forintból szeretné renoválni és bővíteni a hazai utakat.
Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább--->