Létrehozva: 2024.04.25.

Ennél a három banknál lesz elérhető az új otthonfelújítási támogatás: mutatjuk, hogy mikortól!

Lezárult a Magyar Fejlesztési Bank pályázata és kihirdették a nyerteseket is. Ez alapján három banknál lehet majd az új otthonfelújítási támogatást igényelni, több száz helyszínen. Íme a részletek!

Egymillió forintos önrész mellett 6 millió forintos állami támogatással indul hamarosan az új otthonfelújítási program. Most már azt is tudni, hol lehet majd a kedvezményes hitelt és a vissza nem térítendő támogatást igényelni!

Exterior,View,Of,New,House,Under,Construction,And,Painting.house,Painting, otthonfelújítási támogatás
Három banknál lehet majd az új otthonfelújítási támogatást igényelni.Fotó: Jaruwan Jaiyangyuen

Ezt érdemes tudni az új otthonfelújítási támogatásról

Új otthonfelújítási programot indít a kormány nyár elejétől. A családok közel hatmillió forintot kaphatnak, ha az 1990 előtt épült házukat korszerűsíteni szeretnék. Ebből pedig akár 3,5 millió forint vissza nem térítendő támogatás is lehet. A program keretösszege 108 milliárd forint.

Így néz ki a támogatás konkrét számokban

Egymillió forintos önerővel 2,5-3,5 millió forint kamatmentes hitel igényelhető, amihez maximum 3,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást is lehet kapni. A maximális hitelösszeggel és támogatással számolva tehát a kormány összesen 6 millió forinttal járul hozzá az 1990 előtt épült családi házak felújításához. Az, hogy a hatmillió forintnyi összegből mennyi lesz a kamatmentes hitel és mennyi a vissza nem térítendő támogatás, attól függ, hogy milyen a bruttó átlagkereset azon a területen, ahol a pályázó él. Ahol alacsonyabb az átlagjövedelem, ott több vissza nem térítendő támogatás nyerhető, 2,5-3,5 millió forint között.

Mire lehet pályázni?

A pályázati lehetőség az egy és többlakásos házakban tervezett beruházásokra szól, ahol életvitelszerűen élnek. A program a következő beruházásokat támogatja: külső-belső hőszigetelés, nyílászárócsere, melegvíz-rendszer korszerűsítése, fűtésrendszer korszerűsítése magas hatásfokú gázkazánnal, a hozzá tartozó kéménybéléssel és a kapcsolódó hőleadókkal. Elvárás, hogy a beruházások révén épületenként legalább 30 százalékos legyen az energiamegtakarítás.

Három banknál lesz igényelhető a támogatás

A Nemzetgazdasági Minisztérium alá tartozó MFB nyílt, európai uniós közbeszerzési eljáráson választotta ki a hitelintézeti partnereit, amik a saját, már működő fiókhálózatukon belül végzik az uniós források közvetítését. Az eljárás eredménye alapján három bank hozhatja létre azokat az MFB Pontokat, amelyeken keresztül fel lehet majd venni az új lakossági otthonfelújítási támogatást. Az energiahatékonysági beruházásra felvehető vissza nem térítendő támogatás és kamatmentes hitel ezek szerint az OTP, az MBH és a Gránit erre kijelölt fiókjaiban lesz majd elérhető-írja a Bank360.hu.

Mikortól lehet pályázni a pénzre?

Júniusban indul az új otthonfelújítási támogatási program. Összesen 266 MFB Pont Plusz megnyitását vállalták a bankok, amik összesen 134 járásban lesznek majd elérhetők. Az első 128 MFB Pont Plusz május 30-ig, a további 138 pedig június 30-ig nyílik meg.

 

origo.hu

Történelmi jelentőségű találkozó, nagy magyar siker: két évtized után Budapestre jön a kínai elnök

origo.hu

Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

ripost.hu

Most jött: robbanás történt, többen meghaltak

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

origo.hu

Keservesen nehéz időszakáról, terápiákról beszélt Király Viktor

astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. május 6-12.: a Bika újhold a konkrét lépéseknek kedvez

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

magyarnemzet.hu

Fővárosi számlagyárügy: itt van minden, amit a Lánchíd túlárazásáról tudni érdemes

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!

INSIDER

Így néz ki ma az érettségizés Magyarországon - galéria