Az Egyesült Államok egymilliárd dolláros katonai segítséget hagyott jóvá és indít útnak Ukrajna számára, közölte az amerikai külügyminisztérium, miután Joe Biden amerikai elnök aláírta a kongresszus által elfogadott 60,8 milliárd dollárról szóló, az ukrajnai támogatási keretet is tartalmazó, nemzetbiztonsági jogszabálycsomagot.
Egymilliárd dolláros katonai csomaggal indultak újra az amerikai szállítások Ukrajna számára
Az amerikai fegyverszállítás és biztonsági segítségnyújtás egy ideje szünetelt. Újabb brutális szakaszába léphet a háború.
A bejelentés szerint az újrainduló amerikai szállítások első eleme egyebek mellett légvédelmi rakétákat, HIMARS mobil rakétatüzérségi eszközökben használható lövedékeket, egyéb lőszereket, páncéltörő és precíziós eszközöket és járműveket tartalmaz.
Egy erős üzenetet küldünk ma az amerikai vezető szerepet illetően, amikor támogatást nyújtunk Ukrajna harcához az oroszországi agresszióval szemben.
– fogalmaz a külügyminisztérium közleménye.
A rendszeres amerikai fegyverszállítások és biztonsági segítségnyújtás 2023 vége óta szünetelt, amikor elfogyott az erre a célra a kongresszus által korábban jóváhagyott költségvetési keret.
Borítókép: Az amerikai törvényhozás washingtoni épülete, a Capitolium kupolája az Oroszországgal hadban álló Ukrajnának szánt újabb segélycsomagról tartandó szenátusi szavazás napján, 2024. április 23-án (Fotó: MTI/EPA/Michael Reynolds)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNem akármilyen lista élmezőnyébe került Budapest
Fővárosunk is az összeállítás elején található.
Macron szerint az európai–kínai párbeszéd soha nem volt még ennyire fontos
A Kína és az EU közötti együttműködés és partnerség fontosságát hangoztatta a kínai elnök Párizsban.
Ukrajna Patriot, IRIS–T és Skynex légvédelmi rendszereket kap
Németország Ukrajna egyik stratégiai partnere.
Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború
Amerikai katonák szállhatnak szembe az orosz csapatokkal.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró
Ezek voltak a magyarérettségi feladatai
Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott
Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló
Rémisztő alakot fotóztak a Nap felszínén az európai űrszondák
Trump és Orbán zárhatja le az orosz-ukrán háborút a The New York Times szerint
Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról
Ez történik a testeddel, ha mindennap eszel parizert
Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó
Sírva könyörgött, hogy ne kényszerítsék prostitúcióra, de ez a férjét nem hatotta meg
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
Várhatóan megbukik a csapatánál, a Bayern mégis lecsapna az edzőre
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezNem akármilyen lista élmezőnyébe került Budapest
Fővárosunk is az összeállítás elején található.
Macron szerint az európai–kínai párbeszéd soha nem volt még ennyire fontos
A Kína és az EU közötti együttműködés és partnerség fontosságát hangoztatta a kínai elnök Párizsban.
Ukrajna Patriot, IRIS–T és Skynex légvédelmi rendszereket kap
Németország Ukrajna egyik stratégiai partnere.
Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború
Amerikai katonák szállhatnak szembe az orosz csapatokkal.