Gáspár Győző reagált az új realityjüket érő támadásokra: „Úgy fogják nézni, mint annak a rendje!”
Gáspár Győző nagy nézettségre számít / Fotó: TV2
Gáspár Győzőnek kétsége sincs afelől, hogy sokan nézik majd az új realityjüket, mivel szerinte kíváncsiak rájuk az emberek.
Ezeket látta már?
Ahogyan arról a Blikk a minap beszámolt, a régről ismert Győzike Show után 14 évvel Gáspárék címmel tér vissza a TV2-n Gáspár Győző és családja, akik ismét beengedik a nézőket az otthonukba, megmutatva ezzel a mindennapjaikat. Győzikéék új műfajt teremtettek a televíziózásban 2005-ben azzal, hogy kiteregették a magánéletüket ország-világ előtt, és bár a lányaik nem élvezték annyira a forgatással együtt járó kritikákat és ismertséget, könnyen lehet, hogy ők is szerepelnek majd a vadiúj realityben.
A családfő a Tények Pluszban árulta el, miben tér el a műsor az egykoritól, illetve mire számíthatnak a nézők.
„Sok mindenben más lesz, a gerincünk is fáj, felmegyünk az ötödikre és lihegünk. A baráti körünk más lett, a gondolkodásunk más lett, elkoptak a barátok. Láthatják azt is a nézők, hogy kik voltak mögöttünk, illetve kik voltak előttünk, kik támadtak be minket, kik fenyegettek minket...” – mesélte a kamerák előtt Győző, akinek az a célja, hogy mosolyt csaljanak az emberek arcára. Az ezzel kapcsolatos negatív véleményeket azonban nem tudja hova tenni.
A kommentelők… hogy 'nem nézem, én nem fogom nézni, ez a színvonal kell Magyarországra, utálom őket, gyűlölöm őket, kidobom a tévét az ablakon..' Na, ezt nézném én meg! Azt rögzíteném, hogy egy rajongó kidobja a tévét az ablakon, amikor megy benne a Győzike Show. Hát, úgy fogják nézni, mint annak a rendje! Mert a magyar ember milyen...?! Kíváncsi. Ezért nézni fogja
– jelentette ki a showman.
A Blikk videói között megtalálható minden ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.
Extra ajánló
Elképesztő randitörténetek – hihetetlen, min buktak el ezek a randevúk (x)
Mi az a CPPS, ami megkeserítheti a férfiak életét? (x)
A hideg női kéz nem mindig jelent jót (x)
Megfázás, migrén, hüvelygomba: ennyi mindenre jó a kamilla (x)
Egyszerű tippek a PMS hatékony enyhítésére (x)
Ettől billenhet ki fiatalkorban a hormonegyensúly (x)
Gyakran szokott fázni? Meglepő, de ez is okozhatja (x)
Rúzs
Hihetetlen, de a kínok között még ezt is megtette Karsai Dániel
Mindenki döbbenten fogadta: kiszivárgott az igazság a Palotából
Most érkezett a tragikus hír: elvitte súlyos rákbetegsége a híres színészt
Tűzpiros szívvel üzente meg Mikes Anna, amit annyira vártak már: megtörtént!
Meghozták a döntést Sebestyén Balázsék: külön utakon folytatják tovább