A lista első helyére Olaszország került, azon belül a római Trevi-kút. Minden egymillió, Olaszországba látogató britre 478 zsebtolvajlási eset jutott 2023-ban.
A rendőrök őrizetbe vették a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 28 éves baranyajenői férfit.
Egy baranyai lakásotthon nevelője tett bejelentést a rendőrségen április 21-én arról, hogy egyik neveltjük az előző éjszakát egy ismeretlen férfival Baranyajenőn töltötte - írja a police.hu. A 13 éves lány elmondása szerint akarata ellenére a férfi fogdosta és szexuálisan molesztálta őt.
A rendőrök rövid időn belül azonosították, majd elfogták a férfit, akit előállítottak a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányságra. A nyomozók szexuális kényszerítés miatt gyanúsítottként hallatták ki, őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását, amit az illetékes bíróság április 24-én elrendelt.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Mérgező anyag – kiderült, miért ömlött fekete víz a Tápióba
- Új funkcióval bővül az EgészségAblak – indul az online időpontfoglalás
- Jobboldali politikusokat is megtámadtak Németországban
- Újabb magyar sportoló szerzett olimpiai kvótát – csak nem magának
- Már nem gyanúsított a Nemzeti Színház ügyelője a színpadi baleset ügyében
- Összeégett holttestet találtak Szolnokon