Magyar Péter kimutatta a foga fehérjét: álcivil fideszesekkel állapodott meg Békéscsabán

Tisza Kata törölte magát a Facebookról, miután Magyar Péter követői kikezdték.

Nem kellett sokat várni arra, hogy Magyar Péter elkezdje tégláról téglára (nem a rendszert lebontani,) hanem felépíteni és felébreszteni a fideszes alvó sejteket, akik csak a szavára vártak. Békéscsabán elkezdődött a folyamat.

Dr. Fülöp Zoltán, a DK békéscsabai választókerületi elnöke adott hírt a történtekről közleményében:

„Magyar Péter pár napja bejelentette, hogy megvan a TISZA Párt első önkormányzati megállapodása. Ennek keretében pedig a Patrióta Békéscsaba Egyesület közösségét fogja támogatni. Itt, Békéscsabán mindenki tudja, ez egy fideszes álcivil szervezet, amelyet a legtöbben csak „fehér Fideszként” emlegetnek, és amelyet a Fidesz közpénzmilliókkal támogat évek óta. A nyilvánosan elérhető adatok szerint csak 2021-ig legalább 6 millió forint közpénzt kaptak.

Ha ez nem lenne önmagában is nyugtalanító, a szervezetnek korábban az a Kiss László volt az ügyvezető alelnöke. Kiss Orosházán Simonka György unokahúgával ülhetett egy másik fideszes álcivil szervezetben, legalábbis addig, amíg utóbbi nem került a vádlottak padjára a Simonka-perben.

Ahogy az is beszédes, hogy a Patrióta Békéscsaba Egyesület alapító ülésén személyesen vett részt Herczeg Tamás, Békéscsaba fideszes országgyűlési képviselője. Ilyen sem szokott történni a kormánytól független civil szervezetekkel.

A Demokratikus Koalíció békéscsabai szervezete tudni szeretné: miről állapodott meg Magyar Péter a Patrióta Békéscsaba Egyesület nevű fideszes álcivil szervezettel? Tudjuk, hogy Magyar Péter nem zárja ki a Fidesszel történő összefogást. Ezt elmondta már számos interjúban, arról azonban mindenkinek tudnia kell, ha ez valamilyen formában már az idei, június 9-i önkormányzati választáson megtörténik” – zárja sorait Fülöp.

Maradj tájékozott, olvass tovább! Az Ellenszél további cikkeiért kattints ide! Unod a politikát? Főzz valamit az EllenLábassal!

loading...