Kultúra

Nagyszabású Európa-turnéra indul ősszel a Carson Coma

Komróczki Dia
Komróczki Dia

„Ősszel meglátogatjuk az összes külföldön élő haverunkat, szállás jöhet privátban, köszi:-))” – írja a Carson Coma a most bejelentett turnéról. Októberben ugyanis eddigi legnagyobb körútjára indul az együttes, 10 európai nagyvárost látogatnak meg Bécstől, Londonon és Párizson át Amszterdamig és Münchenig.

A Carson Coma nemrég több mint tízezer fős közönséggel ünnepelte 5. születésnapját az MVM Dome-ban egy nagyszabású koncerttel. Most a brit ATC ügynökség segítségével indulnak meghódítani az európai klubokat is.

Azon túl, hogy mint minden évben, idén nyáron is megpróbálunk a lehető legtöbb magyarországi helyszínre eljutni, azt vettük észre, hogy óriási érdeklődés van a zenekar iránt a külföldre emigrált magyar közösségekben, így az angol ATC ügynökséggel karöltve (akik olyan előadókkal dolgoznak együtt, mint Nick Cave, Passenger, Big Thief) igyekszünk ennek az igénynek eleget tenni

mondta Fekete Giorgio, a zenekar frontembere.

Héra Barnabás, a csapat dobosa azt is elmondta, hogy ez lesz az első alkalom, hogy egy huzamban ennyi időt töltenek együtt a zenekarral. „A legutóbbi nemzetközi koncertsorozatunk számomra az öt nap alatt 3 táska és egy pár cipő elhagyását jelentette, remélem, hogy a két hét alatt ez nem fog hasonló arányban növekedni, bízunk a legjobbakban. Tavaly elég emlékezetes felvételek készültek a turnéról, jó lenne, ha idén ősszel is jönne velünk valaki egy kamerával, mert valószínűleg lesz mit megörökíteni” – mondta.

Fekete Giorgio felidézte, hogy a tavalyi koncertkörút fantasztikus élmény volt, mind az együtt utazás, mind a koncertek szempontjából: „például Berlinben egy srác odajött a koncert után, hogy »jó volt egy este erejéig újra otthon éreznem magamat«. Nem meglepő módon a Feldobom a követ című dalunk ment a legnagyobbat ezeken az estéken.”

Az Európa-turné menetrendje itt elérhető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik