Térképen hozzuk, kik most a vidék legnagyobb foglalkoztatói: a Posta, az Audi és a Spar is érintett

Pénzcentrum   
  Megosztom
Térképen hozzuk, kik most a vidék legnagyobb foglalkoztatói: a Posta, az Audi és a Spar is érintett

Az Opten céginformáció-szolgáltató segítségével a Pénzcentrum most összegyűjtötte, hogy az egyes vármegyékben mely vállalkozások számítottak idén február végéig a legnagyobb foglalkoztatónak, s hogy az elérhető létszámadatik alapján nőtt vagy csökkent a létszámuk az elmúlt években.


 


 

A magyar gazdaság hosszú évek óta komoly munkaerőhiánnyal küzd, mely több iparágra is kiterjed. Az Opten üzleti információ-szolgáltató cég gyűjtése alapján most a Pénzcentrum térképen ábrázolja a 2024. február eleji állapotokat, azaz hogy az adatbázisban fellelhető adatok alapján mely vármegyékben mely vállalatok számítottak a legnagyobb munkáltatónak, és hogy az az állapot a legutóbbi, 2017-es gyűjtés óta hogyan változott.

Az Opten adataiból kiderült, hogy 2017 óta összesen három vármegyében történt változás a legnagyobb foglalkoztató kilétét illetően:

  • Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében a Jabil Circuit Magyarország Szerződéses Gyártó Kft. korábban bár 3926 főnek adott munkát, ugyanakkor mostanra a legnagyobb foglalkoztató a B + N Referencia Zrt. lett, mely társaság ráadásul összesen 11 737 embernek ad munkát;
  • Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében a legnagyobb királynak 2017-ben az Electrolux Lehel Hűtőipari Kft. bizonyult a maga 3134 alkalmazottjával, azonban ezt a Rosenberger Magyarország Kft.-nek 2024-re sikerült túlszárnyalnia csaknem 240 fővel;
  • Vas vármegyében pedig idén – 3622 főnek munkát biztosítva – a Schaeffler Savaria Kft. lett az abszolút legnagyobb foglalkoztató, ami azért érdekes, mert itt korábban a mára felszámolt ÉNYNYK Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. adott a legtöbb embernek munkát, összesen 4292 fő dolgozott a vállalatnak. Tehát Vas vármegyében nem csupán a listavezető cég változott, de a foglalkoztatotti létszám is csökkent.

A friss lista további érdekessége 2017-hez viszonyítva, hogy korábban az összes vármegye közül mindössze négyen voltak olyanok, amik 10 ezer főnél magasabb létszámmal működtek, és ez máig mitsem változott. Azonban a szereplők változtak: a pest vármegyei Tesco-Global Áruházak Zrt. létszáma mára 8831 fővel csökkent (!) és bekúszott 10 ezer fő alá, így a helyét átvette az építményüzemeltetéssel foglalkozó B + N Referencia Zrt. nevű borsodi cég.

A cikk a Pénzcentrumon olvasható, ITT!

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

munkaerőpiac

foglalkoztatottság

megyei körkép