Többen lépnének ellenük
Fotó: Shutterstock

Prágának kezd elege lenni a turistákból és a jelmezeikből

Úgy tűnik, kezd elege lenni Prágának a tömegturizmusból. Például az egyik városi tanácsos azt javasolta, tiltsa be a település azokat az idétlen jelmezeket, amelyeket jellemzően a legény- és leánybúcsús turisták hordanak. Mindeközben egy helyi lakos éhségsztrájkba kezdett annak érdekében, hogy felhívja a figyelmet az odalátogatók okozta hangzavarra.


Prágában is tiltakoznak a tömegturizmus ellen

A prágai önkormányzat egyik tanácsosa, Bronislava Sitár Baboráková kezdeményezte, tiltsa be a város a legény- és a leánybúcsús turistákon gyakran látott, felfújható, polgárpukkasztó jelmezeket. A kezdeményezését azzal indokolta, azok amellett, hogy felháborítóak, sok helyit zavarnak. A javaslatot jelenleg is tárgyalják, de láthatóan vegyes reakciókat váltott ki a városi tisztviselőkből.

Megértem a kocsmatúrák problémájának megoldására tett erőfeszítéseket, és megértem a Prága központjában élők bosszúságait. Ugyanakkor nem gondolom, hogy a legénybúcsúk betiltása lenne a legjobb megoldás a problémára

- idézi Adam Zábranský tanácsost a Vg.

Mindeközben egy prágai lakos - Stepán Kuchta - éhségsztrájkba kezdett. Így próbálja felhívni a figyelmet a belváros túlzott zajszennyezettségére, amit leginkább a turistákkal megtömött kocsmák és éjszakai klubok okoznak.

A helyzetet bonyolítja, hogy a városi hatóságok olyan korábbi intézkedései, mint például az éjszakai forgalomkorlátozás, nem hoztak tartós sikert.

Nemzetközi összehasonlításként: például Velencében is hasonló problémák merültek fel a túlzott turistaáradat miatt. Ott az önkormányzat kötelező regisztrációt és belépőjegy-vásárlást vezetett be a turisták számának szabályozása érdekében.

Egyre népszerűbb turistacélpont az Antarktisz

Egyébként arról is írtunk a napokban, hogy egyre több a turista az Antarktiszon is. Annak ellenére növekszik a számuk évre-évre, hogy egy kiruccanás a fagyos déli kontinensre több ezer dollárnál kezdődik.

Jól szemléltetik a friss turisztikai adatok, mennyi embert érdekel az érintetlen táj és a szélsőséges éghajlat. Az előző hónapokban, amikor az északi féltekén tél, a délin pedig nyár volt, több mint 100 ezren keresték fel az Antarktiszt. Ez nagyjából 50 százalékkal több vendéget jelentett, mint egy évvel korábban.

Azonban a turisták áradatának nem mindenki örül. Több szakértő fújt riadót miattuk. Úgy vélik, a helyi turizmus ellentétben áll a globális éghajlatváltozás által leginkább érintett régió érdekeivel.

Az emberi behatások könnyen észrevehetők a kontinensen. A repülőgépek és a hajók is visszafordíthatatlan károkat okoztak az ottani ökoszisztémában. A kipufogógázok lerakódása a hóra pedig felgyorsítja az olvadását. Márpedig az Antarktisznak manapság túl alacsony a jégszintje.


Ne hagyd ki!