+ Képzőművészet

Kohán Ferenc új kiállításának képeit Párizsban és Budakeszin készítette

Kohán Ferenc

Alig fél évvel legutóbbi, párizsi kiállítása óta Kohán Ferenc ismét gazdag anyaggal jelentkezett, az érdeklődők nagy örömére.

Április 19-én nyílt meg Győrben, a Cziráki Kiállítótérben Kohán Ferenc: Rajzok Párizsból és Budakesziről című kiállítása, a tárlat május 19-ig látható. Megnyitotta Röhrig Eszter, akinek írásait korábban is olvashattátok a Librariuson.

Alig fél évvel legutóbbi, párizsi kiállítása óta Kohán Ferenc ismét gazdag anyaggal jelentkezett, az érdeklődők nagy örömére. Győrben, a Széchenyi István Egyetem Apáczai János Pedagógia -Humán és Társadalomtudományi Karán, a Cziráki Kiállítótérben huszonkilenc szénrajzot és akvarellt tekinthet meg a közönség. Az ünnepélyes megnyitó házigazdája Balogh István festőművész, tanár, a galéria vezetője volt. Először Petzné Dr. Tóth Szilvia dékánhelyettes asszony szólt a vendégekhez, majd Röhrig Eszter bemutatta és méltatta Kohán Ferenc alkotói világát.

Kohán Ferenc

A művész horizontja első pillantásra könnyen befogadható. A párizsi Mouffetard utca egyik régi házának padlásterében az ablakon beömlő napfényben ülve kedvező alkalom kínálkozott az elmélyülésre. Rozsdás locsolókanna, cserépkorsók, csorba tányérok, elszáradt gyümölcsök, szőlőcsutka sejlik fel az itt festett csendéleteken.

A hétköznapi világ határai elmosódnak és könnyedén lépünk át egy titokzatos és félelmetes dimenzióba. Láthatatlan szálon kés lebeg. Damoklész kardja lehet? Nem a sors, nem a végzet, hanem e pillanatnyi saját életünk törékenységét, fájdalmas bizonytalanságát véljük felfedezni a csendéleteken.

Kohán Ferenc

Vagy másutt, a végsőkig kizsigerelt szőlőfürtből maradt csutka finom, testünkben futó idegszálakra emlékeztető rajzolata dereng a kép hátterében. Hirtelen nem is értjük, azt hisszük, repedéseket látunk a falon vagy talán szétszakadozott pókháló leng előttünk. A művész nem a középpont felé vonz, képei nem terelik a tekintetet az úgynevezett lényegre. Ellenkezőleg. Magunkra hagy bennünket a látvánnyal.

A budakeszi erdőben is meditatív képek fogantak. Eldobott tárgyak, rozsdás roncsok feketéllnek, amelyeket a föld nem fogad be, de a fényfoltok és az árnyékok elterelik a figyelmünket és kapaszkodókat is találunk a remélt, esszenciális létezés felé : itt-ott lépcsők, létrák vannak a semminek támasztva.

Kohán Ferenc

Kohán Ferenc nem kérdez, nem ad válaszokat. A hétköznapiság mezsgyéjéről borzongató érzékenységgel vezet vissza abba az univerzumba, amelyből vétettünk.

Győr, Liszt Ferenc utca 42. II. emelet Nyitva: hétfőtől péntekig 10 – 18 óra között. Telefon +36(96)5034000

A képzőművészet legfrissebb hírei

Népszerűek

To Top