HÍREK
A Rovatból

Nemhogy az orvost, néha még a rendelőt sem találták meg - ellenőrizték a háziorvosi ügyeleteket

Az esetek 39 százalékában a háziorvost nem is találták a rendelőjében. A rendelőn kívüli elérhetőséggel is gond volt, egyharmaduk ugyanis telefonon is elérhetetlennek bizonyult.

Link másolása

A Népszava írta meg, hogy csak részben volt hatásos a háziorvosok tavalyi ellenőrzése – legalábbis ez derült ki a Belügyminisztérium adataiból, amit a lapnak küldtek el. A bejelentés nélkül érkező ellenőrök számos esetben nem találtak rendelést, sőt rendelőt sem. Az első ellenőrzés idején csak az alapellátók harmadánál nem bukkantak hiányosságokra.

A vizsgálatok elsősorban azon körzetekben zajlottak, amelyek orvosi vállalkozásainak egynél több bejelentett telephelye volt. Ezt követően 2023 márciusában soron kívül további 11 háziorvosi ellátást végző szolgáltatót is felkerestek az észak-magyarországi, a nyugat-dunántúli és a dél-dunántúli régióban.

A lap szerint a későbbi utóellenőrzés idejére sem sikerült maradéktalanul kijavítani a korábban feltárt problémákat. Az újra vizsgált mintegy 1452 telephelyen, amit 401 háziorvosi szolgáltató működtetett, a rendelők 12 százaléka továbbra sem volt megtalálható, és az ellenőrzés időpontjában hiába volt éppen betegfogadási idő, 39 százalékukban nem zajlott orvosi ellátás.

A Népszava emlékeztet rá, hogy Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár már tavaly létrehozta az „ellenőrzésfelügyeleti szolgálatot.”

Tavaly február-márciusban négy megyében – Baranya ,Tolna, Vas valamint Győr-Moson-Sopron - ellenőriztek 569 háziorvosi és az alapellátó fogorvosi szolgálatot.

A váratlanul érkező ellenőrök több hiányosságot találtak: így például számos esetben nem folyt rendelés a hatóságnak bejelentett időszakban, esetenként rendelő sem volt a működési engedélyben foglalt címen.

Az első vizsgálat tapasztalatai után a NEAK úgy döntött, hogy azoknál a három-négy telephelyet működtető szolgáltatóknál, amelyeknél súlyos hiányosságokat találtak, utóellenőrzést végez. Az utóellenőrzéssel még mindig 12 százaléknyi rendelőt nem találtak meg az orvosi ellátás helyéül megnevezett címen. Az ellenőrzés időpontjában pedig a szolgáltatók csaknem 40 százalékánál a rendelés idején nem volt ott az orvos.

Az ellenőrök azt is kifogásolták, hogy a teljes nyolcórás munkaidőre bejelentett szakdolgozók, csak a rendelési idő négy órájában tartózkodtak a munkahelyükön.

A Belügyminisztérium a lap kérdésére azt írta: az ellenőrzés nyomán a valóságban nem működő telephelyek működéséi engedélyét visszavonták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kovács Patrícia reagált Vidnyánszky Attila kifakadására: Egy köztisztséget betöltő embernek tiszteletben kell tartania az újságírót, aki a munkáját végzi
A színésznő azt is elárulta, hogy miért tartotta fontosnak megosztani a véleményét arról, hogy mit gondol a Nemzeti Színház igazgatójának viselkedéséről.

Link másolása

Mi is írtunk róla, hogy kiakadt Vidnyánszky Attila, amikor az RTL arról kérdezte, miért nem hívta fel Kulka Jánost, mikor a Nemzet Színészének választották. A Nemzeti Színház igazgatója azt mondta a csatorna riporterének, hogy az RTL-nek nincs joga kérdezni.

Az esetra Kovács Patrícia színésznő az Instagramon reagált.

A színésznő a sajtószabadság Wikipédia-szócikkének alcímeiről posztolt egy képernyőképet:

"A sajtószabadság mint érték - Különbségek a sajtószabadság értelmezésében - A sajtószabadság korlátozásának módszerei"

Kovács Patrícia a portálnak elmondta, mit szeretett volna üzenni:

„Azért tettem ki az Instagram-sztorit, hogy elgondolkodjanak az emberek arról, mi is a sajtó feladata”

Majd hozzátette, mi a véleménye a színházigazgató kinyilatkozásáról:

"Egy köztisztséget betöltő embernek tiszteletben kell tartania az újságírót, aki csak kérdez, csak a munkáját végzi".

Forrás: RTL.hu

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Kínaiak próbálták a tibeti zászlót leszedni, magyar rendőrök avatkoztak bele a távol-keleti zászlócsatába
Hszi Csin Ping látogatásába kissé belezavart, hogy tibetiek egy zászlót akartak kifeszíteni a Gellért-szobor alatt, aztán megjelent egy tucatnyi kínai a saját zászlójukkal. Előkerült a magyar rendőrség is, parázs vita robbant ki a felek közt.

Link másolása

Érdekes módon a kínai elnök látogatása kapcsán az eddigi legnagyobb balhé egy tibeti zászló kiakasztásánál kezdődött, mégpedig az Erzsébet híd budai hídfőjénél a Gellért-szobor alatti hídnál.

A hídra először egy tibeti csoport próbált kifüggeszteni egy tibeti zászlót. ám ekkor, nyilván teljesen véletlenül egy nagyobb kínai csoport jelent meg, és le akarták venni a zászlót.

Némi huzakodás és szóváltás utána tibeti zászló elszakadt. Az egyik tibeti tüntető kihívta a rendőrséget, eközben a kínaiak két nagy kínai zászlót lógattak ki a hídra.

Fotósunk végig követi az eseményeket, a kiérkező rendőrök intézkedését is le tudta fotózni. A rendőrök igazoltattak egy tibetit, de ő az újságíróknak elmondta, hogy nem látta, hogy a kínaiakat is igazoltatták volna. Eközben a tibeti zászló is visszakerült a hídra, miközben a kínaiak azóta is próbálják rátolni a saját zászlójukat - ebből a rendőrök szeme láttára alakult ki parázs veszekedés. A magyar rendőrök a jelenlévők szerint láthatóan nem nagyon akartak tevőlegesen beavatkozni az eseményekbe, inkább csak arra ügyelnek, hogy nagyobb balhéra és tettlegességre ne kerüljön sor.

Később kicsit paprikásabb lett a hangulat, a rendőrség próbált rendet teremteni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
„Megöltem a gringókat” – mondta állítólag barátnőjének a mexikói, akit a három szörfös elrablásával vádolnak
A két ausztrál és egy amerikai kempingezés közben próbálta megakadályozni, hogy ellopják autójuk gumiabroncsait. Fejbe lőtték és egy kútba dobták őket.

Link másolása

Jelenleg emberrablással gyanúsítják, de várhatóan gyilkossággal is vádolni fogják azt a mexikói férfit, akit egy ausztrál testvérpár és amerikai barátjuk eltűnése miatt idézett be a bíróság, írja a BBC.

Jake és Callum Robinson barátjukkal, Jack Carter Rhoaddal utazott a mexikói Ensenadába, ahol

szörfözni terveztek a tengerpartnál, de eltűntek, majd egy héttel később egy kút mélyén találták meg holttestüket.

A barátokat, akik korábban már jártak Mexikóban, és nem gondolták, hogy bajuk eshetne, kempingezés közben támadhatták meg, amikor meg akarták akadályozni, hogy ellopják az autójuk gumiabroncsát.

A férfiakat előbb fejbe lőtték, így felmerült a gyanú, hogy a drogkartellek műve lehetett, de a hatőságok inkább egy félresikerült rablásra gyanakodnak.

A feltételezett gyilkos eddig még nem tett tanúvallomást, de az ügyészség szerint 23 éves barátnőjének azt mondta, hogy „megölte a gringókat”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
Te adsz borravalót? – Kiderült, hogy a magyarok mit gondolnak a jattról
A borravaló adását egyértelműen a szolgáltatással való elégedettség motiválja Magyarországon. A bankkártya a borravaló-fizetésben már megelőzte a készpénzt.

Link másolása

Továbbra is népszerű a borravaló intézménye Magyarországon, bár a fiatalabbak már jobban meggondolják, mennyivel adjanak többet a szolgáltatásokért - ismerteti felmérése alapján a Hellopay fizetési rendszereket üzemeltető társaság az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.

A vizsgálat szerint a megkérdezettek háromnegyede jár valamilyen rendszerességgel olyan helyekre, ahol szokás borravalót adni, főképp a fiatal felnőttek és a magasabb jövedelműek.

Mindössze 13 százalék utasítja vissza ezt a szokást, ugyanakkor a megkérdezettek negyede szívesen ad többet, 20 százalékuk hagyománynak tekinti, 10 százalékuk pedig a hangulata alapján dönt. A szolgáltatás minőségétől további 30 százalék teszi függővé a borravalót

- derült ki a felmérésből.

A közlemény szerint a borravaló adását egyértelműen a szolgáltatással való elégedettség motiválja Magyarországon. Abban az esetben, ha nem számolnak fel szervizdíjat, a többség 5-10 százalékos összegű borravalót ad, szervizdíj mellett pedig átlagosan 6 százalékot.

A bankkártya a borravaló-fizetésben már megelőzte a készpénzt, utóbbi az ország keleti részében népszerűbb. A mobiltelefonos fizetés a fiatal felnőttek körében terjedt el leginkább - tették hozzá.

Az online felmérés márciusban készült 1000 fős mintán, a 18 és 65 éves magyarországi internetezők körében. A megkérdezettek közössége nem, életkor, iskolai végzettség, településtípus és régió szerint reprezentatív.


Link másolása
KÖVESS MINKET: