Bíró Ada a műsorban beszámolt arról a robotról, amely nagy pontossággal végzett sikeres műtéteket a Semmelweis Egyetem (SE) Ortopédiai Klinikáján.

Hirdetés

Az egyetem azt tervezi, hogy hamarosan meg is vásárol egy ilyen robotot – közölték. Már hat robotvezérelt térdprotézisműtétet hajtottak végre a Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinikáján – ismertették.

Az újgenerációs mozgásszervi robot előnyének nevezték, hogy a műtétet már előre, mesterséges intelligencia segítségével tervezi meg. A robot globális tudását használja, vagyis a világban eddig elvégzett beavatkozások valamennyi információjából képes válogatni, miközben mindvégig a beteg sajátos anatómiájához, igényeihez igazodik.

Bejek Zoltán az SE Ortopédiai Klinikájának egyetemi docense a műsorban elmondta: a robot a mesterséges intelligencia segítségével a világon képződő összes műtéti adatot rögzíti és egy központi rendszerben tárolja. Tehát bárhol végeznek ilyen műtétet, az adatokat összegyűjti, tárolja és tanul belőlük. A robot ezek alapján tanácsokat tud adni az orvosoknak, hogyan operáljanak, miként végezzék el még pontosabban a műtéteket.

Korábban írtuk

A beszámolóban kitértek arra, hogy a hagyományosan végzett ortopédiai műtéteknél előfordulhatnak 2-3 milliméteres eltérések, amelyek akár életre szóló panaszt is okozhatnak a betegeknek. Az úgynevezett CORI robottal végzett beavatkozások azonban legfeljebb fél millimétert tévedhetnek.

Bejek Zoltán hangsúlyozta: az a tapasztalatuk, hogy az így végzett műtét után nagyon jól mozog a betegek térdízülete és a néhány műtét utáni tapasztalat alapján sokkal gyorsabbnak tűnik a felépülésük.