3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Az Austin városában lévő Texasi Egyetemen a rendőrség határozottan fellépett a tüntetőkkel szemben szerdán, és többeket őrizetbe vett. A Dél-Kaliforniai Egyetemen is erőszakos eseményekre került sok.

Az Izrael ellen tüntető csoport élőláncot formálva próbálta megakadályozni a hatóságot az egyetem területén nem engedélyezett gyülekezés feloszlatásában, amelyben lovas rendőrök is részt vettek - jelentette az MTI. Greg Abbott, Texas kormányzója világossá tette, hogy a hatóságok őrizetbe veszik azokat, akik nem távoznak az egyetemi területről. A republikánus politikus úgy fogalmazott, hogy az antiszemitizmust Texas nem fogja tolerálni, és közölte, hogy az ilyen tevékenységben részt vett diákokat kizárják az állam közfinanszírozott egyetemeiről, főiskoláiról, és az érintetteknek börtönben a helyük.

A New York-i Columbia Egyetemen is tiltakoznak a diákok Izrael gázai politikája ellen
A New York-i Columbia Egyetemen is tiltakoznak a diákok Izrael gázai politikája ellen
Fotó: AP Photo/Stefan Jeremiah)

A tüntetők azt követelték, hogy az egyetem szakítsa meg a kapcsolatokat Izraellel, amelyet népirtással vádolnak. 

Szerdán a Dél-Kaliforniai Egyetemen erőszakos jelenetek is lejátszódtak, amikor az intézmény hatósági szerepkörben intézkedő biztonsági szolgálata próbálta felszámolni a tüntetést, és őrizetbe venni a hangadókat. A demonstrációban több százan vettek részt. Szerdai összesítések szerint az eltelt egy hétben az Egyesült Államok 50 legnagyobb egyeteméből több mint 25 intézményben szerveztek palesztinpárti diákcsoportok tüntetéseket, a legtöbbet az ország északkeleti partvidékének egyetemein, valamint Kaliforniában. 

Szerdán New Yorkba, a Columbia Egyetemre látogatott Mike Johnson, a képviselőház elnöke a zsidó diákok melletti támogatás jeleként, és az intézmény rektorának lemondását sürgette. Egyben amiatt bírálta az egyetemi vezetőket, hogy engedték odáig fajulni a helyzetet, amelyben „a félelem és megfélemlítés átveszi az uralmat a szólásszabadság, valamint a vélemények szabad cseréje és a vallás szabad gyakorlása felett". A republikánus politikus szorgalmazta, hogy a tüntetés felszámolására akár a Nemzeti Gárdát is bevessék, amennyiben az nem szűnik meg. Mike Johnson beszédét a palesztinpárti tüntető fiatalok többször félbeszakították.

A Fehér Ház szóvivője szerdai sajtótájékoztatóján a Columbia Egyetemen történteket „gonosznak" mondta, és hangsúlyozta, hogy „amikor fizikai megfélemlítés történik, és groteszk, antiszemita megjegyzések hangzanak el, azt el kell ítélni". Hozzátette, hogy Joe Biden elnök fontosnak tartja a szólásszabadságon alapuló vitát, valamint a diszkriminációtól mentes egyetemi közeget, de a tüntetéseknek békésnek kell maradniuk, és a diákok biztonságát nem fenyegetheti veszély.

Közleményben ítélte el az Egyesült Államokban folytatódó Izrael-ellenes tüntetéseket az izraeli miniszterelnök szerdán. Benjamin Netanjahu a történteket ahhoz hasonlította, ami a németországi egyetemeken történtek az 1930-as években. Sürgette a folyamat megállítását, valamint a zsidóellenesség egyértelmű elítélését, ami véleménye szerint jelen esetben nem történt meg.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Ukrajnában 90 nappal tovább tart a rendkívüli állapot
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 19:24
Iskolai sportközpontot lőttek az oroszok Harkivban.
Nemzetközi London kiutasította az orosz védelmi attasét
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 19:06
Korlátozzák az orosz diplomaták tartózkodási időtartamát.
Nemzetközi Elmegy-e Orbán Viktor a svájci békekonferenciára?
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 17:56
Zelenszkij ukrán elnök szerdán hívta meg erre. Egyelőre nem ismeretes a magyar kormányfő válasza.
Nemzetközi Putyin kivont karddal harcol a történelemhamisítók ellen
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 17:01
A történelem elferdítésére vagy elfeledtetésére irányuló kísérletek megakadályozásának fontosságát hangsúlyozta Vlagyimir Putyin orosz elnök abban az üzentében, amelyet a náci Németország feletti győzelem 79. évfordulója alkalmából a FÁK-országok vezetőihez és polgáraihoz intézett.
Nemzetközi Hszi Csin-ping összeborult a szerb elnökkel Belgrádban
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 16:12
Az átfogó stratégiai partnerség elmélyítéséről és megerősítéséről, valamint Szerbia és Kína közös jövőjének építéséről írt alá közös nyilatkozatot szerdán Belgrádban Aleksandar Vucic szerb és Hszi Csin-ping kínai elnök.
Nemzetközi Szijjártó Péter nyomdokán járva, Robert Fico látogatása is gázt hozott
Bózsó Péter | 2024. május 8. 15:37
A szlovák miniszterelnök tavalyi újraválasztása óta először utazott az EU-n kívüli országba. Bakui látogatásán gázimportról és újjáépítésről is tárgyalt, és Ukrajnának is lapot osztott.
Nemzetközi Mit ígér a skót kormány régi-új vezetője?
Bózsó Péter | 2024. május 8. 15:06
A skót kormány új vezetője, aki már egyszer betöltötte ezt a tisztséget, nehéz helyzettel néz szembe, mivel pártja folyamatosan veszít népszerűségéből.
Nemzetközi Ég az erdő 300 hektáron az orosz-ukrán frontnál - háborús bűnről beszélnek az ukránok
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 12:25
A kreminnai erdő lángra kapott, feltehetően orosz ágyútűztől. Az ukrán hatóságok feltételezett háborús bűn miatt indítanak nyomozást. 
Nemzetközi Betelt a pohár Bidennél: nem ad óriásbombákat Izraelnek a rafahi támadáshoz
Wéber Balázs | 2024. május 8. 11:27
Az amerikai elnök még múlt héten rendelte el egyes szállítmányok felfüggesztését, így jelezve ellenkezését a rafahi szárazföldi offenzíva ellen.
Nemzetközi Nehéz lesz beérni Romániát, ha ilyen szép számokat produlálnak
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 11:05
Az első negyedévben, a nyers adatok alapján 6,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában éves összevetésben - közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS).
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG