Brenner Koloman a kazah konzul kavarását sejti a kínai kamuküldemények hátterében, ezért feljelentést tesz

Brenner Koloman a kazah konzul kavarását sejti a kínai kamuküldemények hátterében, ezért feljelentést tesz

A Jobbik képviselője úgy véli, hogy a posta egyik leányvállalata és Horváth László tiszteletbeli konzuli egyik cége hosszú hónapok óta csalás bűncselekményét hajtják végre, ezért az Ügyészséghez és a Külügyminisztériumhoz fordul.

Brenner Koloman, a Jobbik-Konzervatívok frakcióvezető-helyettese és a Külügyi Bizottság alelnöke a kínai kamuküldemények kapcsán tartott szerdán sajtótájékoztatót.

Arról az egy-két éve megjelent és egyre terjedő csalási módszerről van szó, melynek során kínai webáruházak használhatatlan, gagyi termékeket tartalmazó csomagokat küldenek ki akár kéretlenül is különböző címzetteknek. A csomagok ára jellemzően viszonylag alacsony, 7-30 ezer forint közötti, hogy a kiszemelt áldozat könnyen rábólintson az átvételre. A futárcégek asszisztálnak ehhez a kínai csaláshoz, de több futár is figyelmeztette a címzetteket, illetve egyikük nemrégiben kitálalt a 24.hu-nak. A küldemények sokszor a Magyar Posta furgonjával jutottak az áldozatokhoz.

Kínai kamuküldemények és a kazah konzul kavarása

– ezzel a címmel tartott sajtótájékoztatót a jobbikos politikus, aki szerint ez a jelenség nagyon komolyan károsítja a magyar embereket, ezért a Jobbik-Konzervatívok felemeli ellene a szavát. Szerintük az fogyasztóvédelmi és bűnügyi kérdés.

Úgy tűnik, hogy itt hosszú hónapok óta az illetékes cégek gyakorlatilag a gyanú szerint csalás bűncselekményét hajtják végre

– fogalmazott Brenner Koloman, aki az ügyben feljelentést tesz a legfőbb ügyésznél csalás bűncselekmények gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

Rengeteg olyan futár van, aki saját bevallása szerint nagyon sok ilyen csomagot volt kénytelen kiszállítani az elmúlt hónapokban, akár 10 ezres nagyságrendről is beszélhetünk – emelte ki az ellenzéki képviselő. „Jelentős anyagi kárt is okozhattak a sértetteknek ezekkel a kamuküldeményekkel, azok, akik ezt az egész folyamatot felügyelik, kitalálják és végrehajtják” – tette hozzá.

Brenner Koloman rámutatott, hogy ebben a folyamatban a Magyar Posta is részt vesz az egyik leányvállalatán keresztül, melynek címe általában a feladónál szerepel az inkriminált csomagokon. A European Chinese Supply Chain Zrt. nevezetű cégről van szó, amely a Magyar Postának leányvállalata.

Az egyik cégén keresztül érintett lehet Horváth László tiszteletbelei kazah konzul is.

Brenner Koloman szerint Horváth László cégbirodalmához tartozik egy cég, amely együttműködik a posta leányvállalatával. „Tehát felvetődik a gyanúja annak, hogy ez a cég, amely a kazah tiszteletbeli konzum személyéhez kapcsolódik, részt vesz valamilyen formában ebben az egész ügymenetben” – vélekedett.

A Jobbik-Konzervatívok frakcióvezető-helyettese felszólította a Külügyminisztériumot, hogy vizsgálják felül Horváth László kinevezését.

Az ő neve már felvetődött az úgynevezett lélegeztetőgép-bizniszben is, ahol több mint 11 milliárd forint értékben vásárolt az egyik, szintén az ő hatáskörébe tartozó cég használhatatlan lélegeztetőgépeket, amelyek azóta raktárakban porosodnak.

Brenner Koloman mielőbbi intézkedést követel az illetékes hatóságoktól mivel a kínai kamuküldeményekkel egyre több embert szednek rá, és jelentős anyagi kárt okoznak a magyar embereknek.

(Címlapkép: Brenner Koloman - Béli Balázs/Alfahír)