Ellenőrizték a háziorvosokat: az esetek 39 százalékában nem találták őket a rendelőkben

2024. április 25. – 07:02

Másolás

Vágólapra másolva

Több hiányosságot is talált a háziorvosi rendeléseknél a Belügyminisztérium legutóbbi ellenőrzése. Az esetek 39 százalékában a háziorvost nem is találták a rendelőjében, és több háziorvos telefonon sem volt elérhető – írta a Népszava a minisztérium adatai alapján.

Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár tavaly hozta létre az úgynevezett Ellenőrzésfelügyeleti Szolgálatot, amelynek feladata, hogy összehangolja az egészségügyi szakhatóságok (NEAK, OKFŐ, NNGYK) ellenőrzéseit és feltárja a betegellátás hibáit.

Tavaly februárban és márciusban 569 háziorvosi és fogorvosi szolgálatot ellenőriztek Győr-Moson-Sopron, Vas, Tolna és Baranya megyében. A vizsgálatok elsősorban azon körzetekben zajlottak, amelyek orvosi vállalkozásainak egynél több bejelentett telephelye volt. Ezután 2023 márciusában soron kívül további 11 háziorvosi ellátást végző szolgáltatót is felkerestek az észak-magyarországi, a nyugat-dunántúli és a dél-dunántúli régióban.

A váratlanul érkező ellenőrök több hiányosságot is feltártak: több esetben nem folyt rendelés a hatóságnak bejelentett időszakban, és esetenként rendelő sem volt a működési engedélyben foglalt címen. Az ellenőrzés azt is megállapította, hogy csak a háziorvosi szolgálatok háromnegyede írta ki jól látható helyre a rendelési időket.

Az első vizsgálat tapasztalatai után a NEAK úgy döntött, hogy azoknál a három-négy telephelyet működtető szolgáltatóknál, amelyeknél súlyos hiányosságokat találtak, utóellenőrzést végeznek. Ennek során a vizsgált rendelők 12 százalékát továbbra sem találták meg az orvosi ellátás helyéül megnevezett címen. Olyan is előfordult, hogy a betöltetlen körzetekben helyettesítők nem a helyettesített praxisban kezelték a pácienseket, hanem a saját rendelőjükben, ahová a betegeket önkormányzati kisbuszokkal szállították. A NEAK ellenőrei több helyen kifogásolták, hogy a teljes nyolcórás munkaidőre bejelentett szakdolgozók csak a rendelési idő négy órájában tartózkodtak a munkahelyükön.

A Belügyminisztérium azt közölte, hogy a valóságban nem működő telephelyek működési engedélyét visszavonták. A minisztérium a tapasztalatok alapján a háziorvosok további ellenőrzését tartja indokoltnak. A Népszava információi szerint áprilisban a hevesi, augusztusban és szeptemberben a vasi, októberben pedig a tolnai háziorvosi szolgálatokat fogják ellenőrizni, és az ezer fő feletti praxisok felkeresését tervezik az ellenőrök.

A cikk és cím korábbi verziójában háziorvosi ügyeletekről írtunk, azokat rendelésekre korrigáltuk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!