Xavier Hernández mégis az FC Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzője marad a következő szezonban is.
A katalán klub szerdán erősítette meg a spanyol hírügynökségnek, hogy a 44 éves tréner a korábbi bejelentéssel szemben mégis kitölti a 2025 nyaráig szóló szerződését, miután Joan Laporta elnök tárgyalt a szakmai vezetéssel - írja az MTI.
A spanyol válogatottal játékosként világ- és kétszeres Európa-bajnok szakember január végén a Villarrealtól elszenvedett hazai vereséget követően jelentette be, hogy az idény végén távozik posztjáról.
A bajnoki címvédő Barcelona a jelenlegi szezonban hullámzóan teljesít, a La Ligában már 11 pont a hátránya az éllovas Real Madriddal szemben, a Bajnokok Ligájából pedig a negyeddöntőben kiesett.
Xavi - teljes nevén Xavier Hernández Creus - 2021 novembere óta irányítja a katalán csapatot. Korábban a Barcelona legendás játékosa volt, 1998-ban debütált az első együttesben, amelyben 2015-ig szerepelt középpályás irányítóként. A Barcával 25 trófeát nyert, közte négy BL-t, nyolc spanyol bajnoki címet és három Király Kupát.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Hatalmas meglepetés a BL-ben: A Dortmund legyőzte a PSG-t és elsőként jutott be a döntőbe A Borussia Dortmund jutott be elsőként a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjébe, miután a kedd esti visszavágón idegenben is 1-0-ra legyőzte Paris Saint-Germaint.
- Senki sem érti mi történt, váratlanul lemondott a magyar focicsapat vezetőedzője Távozott a labdarúgó NB II-ben 13. helyen álló Szombathelyi Haladás vezetőedzői posztjáról Aleksandar Jovic.
- Nagyszerű gesztus a Real Madridtól, le a kalappal Így is lehet csinálni, elképesztő!
- Forradalom: amatőr focista lehet a következő vb hőse? Rendkívül szokatlan húzásra készül az uruguayi labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Marcelo Bielsa: a rutinos szakember amatőr labdarúgót hív meg a nemzeti csapatba.