Létrehozva: 2024.04.25.

Nem kérnek többet Manuelből: kiverte a biztosítékot a koncertje után a botrányos sztár

A botrányos viselkedésű énekes újabb fellépésével húzta ki a gyufát. Manuel nemrég a fiatal celldömölki közönségét arra sem méltatta, hogy fényképet csináljon velük.

Manuel kétségkívül megosztó szereplője a magyar könnyűzenei szférának, ami nem meglepő, hiszen korábban kivívta magának az emberek ellenszenvét, legfőképpen azok után, hogyan kezelte a Noé Állatotthonos, lopásos, adományos ügyét. Emellett gyakran vág fel a luxusmárkákkal, amiket szívesen hord, ennek ellenére nagyon sokan rajonganak érte, akiket nem mindig tart fontosnak Manuel.

Manuel
Manuel gyakran botrányosan viselkedik a rajongóival szemben Fotó: Nagy Zoltán

Manuel nem szakított időt a koncert után a fotózkodásra

Hiába a megosztó és botrányos viselkedés, Manuel már a szezon elején rengeteg fellépést jegyezhet a naptárjában. A 22 éves énekes a hétvége folyamán Celldömölkre, a Tulipánfesztiválra is ellátogatott, ahol ő volt a záróesemény fellépője. Azonban itt is sikerült hoznia a sokak által már tapasztalt formáját. Természetesen az eseményről a Vas Vármegyei Hírportál rengeteg képet készített, amit a Facebook-on is megosztottak, a többség viszont elég negatív véleményeket alkotott a kommentekben. 

„Szerintem meg pont annyit ért nekünk itt "Celldömölki" városlakóknak.. ingyen hallgathattuk a nagy nullát.. a gyerekeim is belátták, hogy erre nem érdemes jegyet váltani..(sajnos biztos nem olcsón adta magát). Így köszönjük a szervezőknek, hogy azért velünk szülőkkel jót tettek. Teljes szívemből szóltam" – írta le a véleményt egy kommentelő, más pedig azokat a gyerekeket sajnálta, akikre Manuel egyáltalán nem szakított időt a koncert után.

Azért az elég gáz, hogy itt hagytál egy maroknyi gyereket, akik szerettek volna egy fotót veled, bezártátok előttük az ajtót majd negyed óra múlva távoztál “kedves” Manuel! Abban a negyed órában simán elkészültek volna azok a fotók! De nem baj! Így többet legalább nem kell a koncertedre vinni őket.

 – írta egy másik kritikusa az énekesnek.

„Koncert után is bezárkózott kajálni+sörözni. Aztán kb. 10 gyereket hagyott faképnél, fénykép nélkül. Az idejébe belefért volna, gondolom nem vártak rá már sehol éjjel 1 után. Kedvencünk továbbra se lesz.” – kommentelte a rendezvényt egy másik helyi lakos. 

Adományával hencegett Manuel

A minap a botrányos énekes azzal verte ki a biztosítékot a rajongóknál, hogy nagydobra verte, amikor egy ügy mellé állva 40 milliót adományozott. Hatalmas felháborodást váltott ki Manuel hencegése.

Erre mondják azt, hogy inkább akkor sehogy ne csináld. A gyomrom kifordul, hogy egy ilyen ügyből is vagánykodást csinál. Arra már ki sem térek, hogy ezekkel a haknikkal ő életében nem látott összesen 40 milliót” – írta egy felháborodott véleményező.

 

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

origo.hu

Magyar Péter EP-képviselő jelöltje a nők szellentési szokásairól csinált videót

borsonline.hu

Újra együtt? Egy budapesti étteremben kapták le Kucsera Gábort és Tápai Szabinát

mandiner.hu

Tibeti és kínai zászlókkal viaskodtak a Gellért-hegyen

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

origo.hu

Itt az amerikai beismerés az ukrán front háborús pokláról

mindmegette.hu

Elő a bográcsokkal! Ez a magyaros gulyásleves lehet a kerti partik királya

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Bemutatkozott az új Superman, rögtön szét is alázták a csalódott rajongók

SHOWBIZ

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői