Hazánkban nagy hagyománya van az egynyári virágoknak: minden nyár elején kikerülnek a muskátlik a balkonládákba, a teraszról csüngenek a petúniák, az utcafronti kerteket pedig ellepik a díszcsalánok és a begóniák. Személy szerint régóta nem értem, hogy miért szeretnek sokan minden tavasszal új növényeket venni, melyeket pár hónapig lelkesen locsolnak, tápoldatoznak, hogy aztán ősszel el kelljen búcsúzni tőlük, mivel nem bírják a hideget. Persze meg lehet próbálkozni a teleltetéssel, de például ha sikerül is, a muskátli jóval később tér magához, kevesebb virágot hoz. Miután kertes házba költöztünk, a második évben én el is engedtem a jó öreg falusi hagyományokat, és csakis évelő növényeket kezdtem ültetni.

Az évelő virágok nagy előnye, hogy nevükhöz hűen évről évre kihajtanak, tehát gazdaságosak, és mivel közben növekednek, szaporodnak, pompázatosan beterítik a rendelkezésükre álló helyet. Nagyon hálás nézni, hogyan erősödnek, fejlődnek a növények minden évben, hogyan kel életre az egész kert tavasszal. A tévhitekkel ellentétben pedig az évelők egyáltalán nem igényelnek sok gondozást, mert ha a számukra megfelelő talajba, napozottságú helyre kerülnek, plusz évente egyszer-kétszer megkínáljuk őket némi szerves trágyával, csak annyi dolgunk lesz a többségükkel, hogy a tél végén visszametsszük őket. Általában locsolni is ritkábban szükséges őket, mivel nagyobb gyökérzetet nevelnek, mint az egynyári virágok, ha pedig vastagon mulcsolunk, és csoportosan ültetjük a növényeket, a második évtől a gazolás sem okoz majd fejtörést (és derékfájást). Kertünk talajának is jót tesz egyébként, ha nem marad üresen ősztől tavaszig, és több olyan évelő növény van, amely a téli hónapokban is díszítő értékkel bír.

Az évelő virágok főszereplői a klasszikus, angol stílusú kerteknek, de a modern stílusú kertekben is jól mutatnak, hiszen rengeteg méret, forma, szín közül lehet válogatni. Az alábbi galériában összegyűjtöttük a legkedveltebb fajtákat: