KÜLFÖLD

Szerző K.B.

Létrehozva: 2024.04.24.

Elhunyt az évszázad rablásának kiagyalója: A sírba vitte magával a titkot, hogy hova tűntek a milliók

Sosem lettek meg az eltulajdonított milliók.

A hírhedt Hatton Gardeni bankrablást az "évszázad rablásának" nevezik a brit sajtóban. A 2015-ös bűntény során ugyanis egy csapat férfi legalább 14 millió fontot rabolt el egy Hatton Garden-i széfből. Ez az érték azonban csak annyi, amennyit hivatalosan is elismert a pénzintézet, a DailyStar beszámolója szerint ez az összeg sokkal inkább 14-100 millió közöttlehetett mindennel együtt. Nem véletlen hát, hogy hatalmas rendőri kereső akció indult, és néhány héttel a betörés után elfogták a csoport tagjait, sőt még Brian Readert is, aki kitalálta és megtervezte a rablást. Az idős férfi találta ki, és szervezte meg a betörés menetét, és az eltulajdonított vagyonból a legnagyobb részt is ő kapta meg. Ezt azért fontos megemlíteni, mert az ellopott pénz egy igen jelentős része a mai napig nem került elő, és valószínűleg már nem is fog, ugyanis a lap szerint az év végén elhunyt Brian a rákkal vívott harca során, és nem árulta el a pénz rejtekhelyét.

Legalább 10 millió font (4 és félmilliárd forint) nem került elő az ellopott pénzből. Bár enyhítő körülményként elárulhatták volna a banda tagjai, hol van a pénz, azonban ezt megtagadták, és inkább vállalták a börtönbüntetést. Az idős Brian azonban végül nem került fogdába, ugyanis egészségügyi állapota annyira leromlott 2018-ra, hogy kerekesszékbe kényszerült, agyvérzést kapott, és rákos megbetegedéssel is küzdött. Otthonában ápolták házi őrizetben, mielőtt 2023 decemberében elhunyt. Így lassan 10 éve nincs válasz arra a kérdésre, hogy mi történt az elrabolt összeg nagy részével, és talán már soha nem is tudjuk meg.

Brian egész élete során bűnözőként tevékenykedett, ő szervezte az 1983-as Brink's Matt-i rablást is, karrierje során pedig annyira híressé vált, hogy több film is készült az életéből. Az Oscar-díjas Michael Caine formálta meg őt például  "A tolvajok királya" című filmben, amely bemutatja, hogy hogyan szervezte meg a Hatton Garden-i akciót.

 

 

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

borsonline.hu

Idegenek fotózzák a magyarok otthonait, utcáit - ezt tedd, ha Te is érintett vagy

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

„Búcsúzz el apától!” – Megölte gyermekét, majd öngyilkos lett az anya

KÜLFÖLD

„Repülj a magasba gyönyörű angyalunk!" - szívszorító szavakkal búcsúzik a család a 21 éves szőke szépségtől

KÜLFÖLD

Az ország legborzasztóbb gyilkossága: tucatnyi késszúrással végzett testvéreivel egy férfi

KÜLFÖLD

Tragédia a cirkuszban: családja szeme láttára halt meg a 4 éves kislány