A Gazdasági Versenyhivatalhoz fordul az Integritás Hatóság, miután feltárták, hogy több napelemekkel foglalkozó hazai cég összejátszik az uniós pályázatokon – írja az Index.

A Hatóság bejelentés alapján hivatalból végzett vizsgálatot a Vidékfejlesztési Program VP6-7.2.1.4-17 azonosítószámú, „Tanyák háztartási léptékű villamos energia és vízellátás, valamint szennyvízkezelési fejlesztései” című Felhívás keretében benyújtott támogatási kérelmekkel kapcsolatban.

Két gyanús projekt

Két projekt esetében állapította meg a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás kockázatának a fennállását a vizsgálat. Az érintett ügyletekben a pályázatok nyertesei két másik vállalkozással összejátszva elérték, hogy mindig a saját árajánlatuk legyen a legkedvezőbb. 

22 olyan esetet azonosított a Hatóság, ahol a támogatást sikeresen kérelmező ajánlattevő és a vesztes árajánlatot nyújtó vállalkozás pályázatát ugyanarról a céges e-mail-címről továbbították.

A Hatóság közleménye hangsúlyozza, hogy az érintett vállalatok között nincs direkt kapcsolat.  Azonban a gyanúba keveredett cégek vezetői közül többen a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség elnökségi tagjai, illetve a bejelentett vállalkozások egy részének szomszédos területen találhatók a telephelyei. 

Napenergia programok

Magyarországon több megújuló energiát támogató projektre pályázhatnak a vállalati és magánszféra szereplői.

Steiner Attila, az Energiaügyi Minisztérium államtitkára az Economxnak elárulta, hogy a komoly érdeklődést kiváltó Napenergia Plusz Program mellett újabb célzott támogatási programokon dolgozik a kormány.

A kormány újabb intézkedést lengetett be, készülhetnek a napelemesek

A Napenergia Plusz Program mellett újabb célzott támogatási programokon dolgozik a kormány, továbbá vizsgálják a legalább egy szivattyús energiatározó megépítésének lehetőségét is – mondta el az Economxnak adott interjúban az Energiaügyi Minisztérium államtitkára. Steiner Attila lapunknak arról is beszélt, hogy továbbra is változékony energiapiaci kilátásokkal kell számolnunk, és jobban járunk, ha a rosszabbra készülünk fel, majd pozitívan csalódunk.