Két előadást mentett meg – Igazgatóból újra színész lett Puskás Tamás
Puskás Tamás a színháza két előadásába ugrott be két nap alatt / Fotó: Knap Zoltán
Egy héten belül két előadásukba is beugrott a Centrál Színház igazgatója, Puskás Tamás. Igaz, az utóbbi években inkább rendezőként és az intézmény vezetőjeként dolgozó színész nem az utolsó pillanatban tudta meg, hogy szükség lesz rá a Network és a Fekete Péter című darabokban, ám bevallása szerint az egyik feladat komoly próbatételnek bizonyult. Viszont újra kedvet kapott a szerepléshez...
Ezeket látta már?
– Amikor megoldható, hogy egy beugrással elkerüljük egy előadás lemondását, mindenképpen megoldjuk – jelentette ki Puskás Tamás igazgató, aki elárulta, az egyik előadásba egyeztetési nehézségek, a másikba egészségügyi problémák miatt kellett beszállnia.
– Egyik sem klasszikus beugrás volt, nem menteni kellett az előadást, mert már az áprilisi műsor tervezésekor nyilvánvaló volt, hogy csak akkor tudjuk kitűzni a Fekete Pétert április 19-re, ha vállalom, hogy aznap este eljátszom Charlie bácsit, mert bár ketten is játsszák – Alföldi Róbert és Kárász Zénó –, egyikük sem lesz hadra fogható. Mivel a dátum ideális volt az előadás számára, azt mondtam, ezen nem múlhat – jelentette ki el Puskás Tamás, aki azt is elárulta, hogy a Networkkel mi volt a helyzet.
Puskás Tamás a Networkben Ruddy szerepét alakította / Fotó: Centrál Színház - Puskás Dávid
– Papp Jánost ismét operálni kellett, mert a korábbi csípőprotézis-műtétje után valamit még korrigálni kellett. Lehetett tudni előre, hogy legkésőbb mikor lesz az operáció, szóval egyik ugrás sem Dugonics Titusz-féle hősiesség volt – nevetett a rendező, aki hozzátette: amíg a Fekete Péterben a szerepet könnyen vette – köszönhetően talán annak, hogy az elmúlt 25 évben már hatszor rendezte ezt a darabot –, addig a Network annak ellenére is nehéznek bizonyult, hogy ő az előadás rendezője.
Básti Juli fiát szereti a Centrál Színház sztárja: a színésznő 15 évvel idősebb, mint a választottja
– Az előadás előtt közvetlenül összemondtam László Zsolttal a jeleneteket, de be kell vallanom, ez a Network-beugrás megviselt... Nem tudom megmagyarázni, miért, de mielőtt nyílt a liftajtó a harmadik jelenetben, nagy levegőket kellett vennem és nagyon figyelni, hogy ne menjen ki az agyamból a vér – emlékezett a színész, akinek bizony volt már olyan is az életében, amikor délelőtt tudta meg, hogy meg kell mentenie egy előadást.
– Egyszer a My Fair Lady Pickering ezredesét kellett beugróként eljátszanom. Na, az cifra volt – emlékezett Puskás, aki egyébként már mindössze havi egy-két alkalommal játszik a New York-i komédia című előadásban, amelyet 18 évvel ezelőtt mutattak be. Arra azonban jók voltak ezek a beugrások – vallotta be Puskás –, hogy újra elfogta a vágy a színpadon való több szereplés iránt.
– Világ életemben úgy gondoltam, valójában egyetlen komoly szereplője van a színházcsinálásnak, ez pedig a színész. Ő viszi vásárra a bőrét, ő van kitéve közvetlenül a nézők tekintetének, az ő feladata vérpezsdítő. Éppen ezért most, ahogy öregszem, úgy érzem, talán vissza kellene térnem a színészethez, ha továbbra is kedvvel és lendülettel akarok színházat csinálni – jelentette ki az igazgató-rendező.
A Blikk videói között megtalálható minden ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.
Extra ajánló
Elképesztő randitörténetek – hihetetlen, min buktak el ezek a randevúk (x)
Mi az a CPPS, ami megkeserítheti a férfiak életét? (x)
A hideg női kéz nem mindig jelent jót (x)
Megfázás, migrén, hüvelygomba: ennyi mindenre jó a kamilla (x)
Egyszerű tippek a PMS hatékony enyhítésére (x)
Ettől billenhet ki fiatalkorban a hormonegyensúly (x)
Gyakran szokott fázni? Meglepő, de ez is okozhatja (x)
Rúzs
Hihetetlen, de a kínok között még ezt is megtette Karsai Dániel
Mindenki döbbenten fogadta: kiszivárgott az igazság a Palotából
Most érkezett a tragikus hír: elvitte súlyos rákbetegsége a híres színészt
Tűzpiros szívvel üzente meg Mikes Anna, amit annyira vártak már: megtörtént!
Meghozták a döntést Sebestyén Balázsék: külön utakon folytatják tovább