Végső döntés

„Az a kérdés, hogy a szívedre vagy az eszedre hallgatsz” – Gyöngyi meghozta a végső döntést, Csabi azonnal könnyekben tört ki

N.T.

Létrehozva: 2024.04.24.

Módosítva: 2024.04.24.

Óriási dráma van kibontakozóban a műsor végének közeledtével.

Mint ahogy arról a Bors már írt, a végéhez közeledik a Házasság első látásra című reality, amely az indulása óta lázban tartja a nézőket.

házasság első látásra, Csabi, sír
Fotó: TV2

Ez persze nem is csoda, hiszen egy valóan különleges kísérletről van szó, amely a magyar nézők szeme láttára zajlott le. Mindenkinek megvan a maga kedvenc párja, vagy éppen a saját párosítása, hogy ki kivel illene jobban össze.

Köztük van Gyöngyi és Csabi párosa is, akik nagyon komoly döntés előtt állnak a műsor végével, amelyet Gyönygi úgy látszik, hogy már meg is hozott. 

Lehet, hogy közhelynek hangzik, de szerintem nincs olyan, hogy rossz döntés. A kérdés csak az, hogy a szívedre vagy az eszedre hallgatsz.

– kezdte Gyöngyi a döntése felvezetését, amelytől férje, Csabi szinte azonnal falfehér lett. A folytatásban sem volt köszönet.

Ettől függetlenül egy nagyon nehéz döntést hoztam meg…

– tette még hozzá az ara, döntését hallva pedig férjének szabályosan potyogni kezdtek a könnyei.

A szívszorító jelenetet itt meg is nézheted:

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ZgjSCziaAByGfR3duQNfXhO2d6bCnQNbLC0vkS27e3A/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkzZjVlNDVlYWQzNDQxMjlhMzI2Yzg1N2NiZjI2MmEz.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Megváltoztak az érzéseik: fülig szerelmes a Házasság első látásra párja

Van olyan páros, akiknek bejött a frigy.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191040_auto_resized.jpg
origo.hu

Tüntetés Debrecenben: Anyák napján tüntetget Magyar Péter - itt vannak a részletek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714973110
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192009_auto_resized.jpg
life.hu

Visszatér Londonba Harry herceg: nyomós oka van a látogatásnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191489_auto_resized.png
hirtv.hu

Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714973110
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián