A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) hétfőn jelentette be a közös listáját. Mivel a bejelentés megfelelt a feltételeknek és összegyűjtötték a listaállításhoz szükséges 20 ezer érvényes ajánlást, az NVB nyilvántartásba vette a listát. A Fidesz-KDNP 63 nevet tartalmazó listáját Deutsch Tamás vezeti.

Hirdetés

Az EP-választáson listát állító párt vagy pártszövetség egy-egy delegáltat küldhet az NVB-be. Ez a szabály nem vonatkozik azokra a pártokra, pártszövetségekre, amelyek az országgyűlési választás után frakciót alapítottak, és ezen a jogon már delegáltak képviselőt az NVB-be.

Az EP-választáson listát az NVB által nyilvántartásba vett pártok állíthatnak, a listaállítás további feltétele, hogy a párt legalább 20 ezer érvényes ajánlást gyűjtsön össze a választópolgároktól. Április 20-án vehették át a pártok az ajánlásgyűjtő íveket.

A lista bejelentésekor a Nemzeti Választási Iroda (NVI) ellenőrzi, hogy a jelölt adatai megegyeznek-e a nyilvántartásban szereplő adatokkal, és azt is, hogy a listákra bejelentett jelölteknek van-e választójoguk.

Korábban írtuk

A listán szereplő jelölteknek nyilatkozniuk kell arról, hogy elfogadják a jelölést. Arról is nyilatkozniuk kell, hogy a választói akarat befolyásolására vagy ennek megkísérlésére irányuló tevékenység folytatására külföldi támogatást vagy ebből származó vagyonelemet az adott választáson nem használnak fel.

Az NVI nem ellenőrzi az összes leadott ajánlást, csak valamivel többet, mint amennyi a listaállításhoz szükséges.

Május 3-án 16 óráig kell leadniuk a választáson indulni szándékozó pártoknak az összegyűjtött 20 ezer érvényes ajánlást és bejelenteniük a listájukat. A listán legfeljebb háromszor annyi, azaz 63 jelölt állítható, mint a megszerezhető mandátumok száma, de a szavazólapra csak az első 5 jelölt neve kerül fel.

A jelöltek sorrendjét a párt határozza meg. A lista bejelentése után a sorrendet nem lehet módosítani, nem lehet a listára új nevet felvenni, és nem lehet róla levenni sem. Ha valamelyik jelölt a listáról kiesik – mert elveszíti választójogát vagy írásban lemond a jelölésről -, helyére a listán soron következő lép.

A listát és az azon szereplő jelölteket az NVB legkésőbb a bejelentést követő negyedik napon veszi nyilvántartásba.