Hány kiló? Van barátja? – abszurd kérdésekkel bombázták a Semmelweisre felvételizőket

2024. április 24. – 19:22

Másolás

Vágólapra másolva

Hány kiló? Van barátja? – ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kellett válaszolni több diáknak is, akik a Semmelweis Egyetemen szeretnék folytatni tanulmányaikat – számolt be erről az Eduline.

Mint írtuk, a megváltozott felvételi eljárás miatt az orvosi egyetemen idéntől a felvételizőknek kötelező részt venniük egy szóbeli meghallgatáson is. Az SE korábbi közleménye szerint a felvételi meghallgatáson „a hallgató felkészültségét, készségeit, általános műveltségét, motivációját, a kiválasztott szak iránti érdeklődését mérik fel”.

Ezzel szemben az Eduline cikkében Helgaként említett gimnazistát – aki hiába érkezett önéletrajzzal, motivációs és ajánló levéllel, valamint Németországban szerzett tapasztalatokkal – egészen másról kérdezték. Helga a lapnak azt mondta, „folyamatosan az volt az érzése, mintha mindenbe bele akarnának kötni”, és a felvételiztetők arról érdeklődtek, hogy van-e orvos a családjában. Majd a bizottság egyik tagja, egy férfi, aki a beszélgetés során szinte végig telefonált, megkérdezte tőle, hogy hány kiló.

„Mivel nem akartam megmondani, ezért azt feleltem, hogy a korábban beszélt 60 kilónál biztosan több vagyok. Erre a férfi bejelentette, hogy az elég nagy baj, hogy én már túlsúlyos vagyok, de szerencsém van, mert kórosan túlsúlyosnak nem nézek ki”

– idézte a gimnazista szavait az Eduline.

Nem Helga volt az egyetlen, akit személyeskedő megjegyzésekkel illettek az SE szóbeli felvételijén. A Kölcseyből polgári engedetlenség miatt kirúgott oktatónak, Palya Tamásnak több magántanulója is panaszkodott, amikről Palya egy Facebook-csoportban is beszámolt. A bejegyzése szerint volt olyan lány, akitől megkérdezték, hogy van-e barátja, egy másik, hidzsábban érkező, iszlám vallású tanulót a palesztin–izraeli konfliktusról kérdezgették. Az egyik felvételizőnek pedig egy olyan szituációs feladatot kellett megoldania, aminek a lényege az volt, mit tenne, ha férfi orvosként egy fiatal lány hallgatója rákérdezne, hogy feljöhet-e a lakására – részletezte Palya az Eduline-nak.

A lap a történtekkel kapcsolatban megkereste az egyetemet is, amelynek illetékesei azt válaszolták, hogy „az egyik bizottság két tagjától is panasz érkezett a bizottsági elnök túlságosan kritikus megnyilvánulásai miatt.” Majd hozzátették, hogy:

„Az eset azonnali kivizsgálása után az adott vizsgaelnök eredményeit kizárták, és az érintett diákok felvételi pontszámánál a másik két tag véleményét figyelembe véve állapították meg a pontszámot.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!