Kitüntetés

Valami készül? Károly burkoltan üzent a rákbeteg Katalinnak

Bors

Létrehozva: 2024.04.24.

A hercegné egyelőre nyugalomra vágyik és a gyógyulásra koncentrál.

Katalin hercegné új kitüntetést kapott Károly királytól, az uralkodó így ismerte el a hercegné kemény munkáját. III. Károly a brit Becsületrend tagjává avatta a walesi hercegnét. A bejelentés bizonyára meghatotta a hercegnét, és remélhetőleg erőt is ad neki az újrakezdéshez. A kitüntetés még egy plusz örömhír volt Katalin számára, ugyanis most ünnepelték Lajos herceget, aki hat éves lett - írja az Independent

A Becsületrendnek többek között JK Rowling és Elton John is tagja. A cím a művészet, a tudomány, az orvostudomány és a közszolgálat terén elért kiemelkedő teljesítmények elismerése céljából adható.

A királyi család nehéz időszakon megy keresztül amióta kiderült, hogy Károly és Katalin is rákbetegséggel küzd. A hercegné teljesen eltűnt a nyilvánosság elől, mivel „megelőző” kemoterápián esik át. Így azt sem tudhatjuk, miként reagált a kitüntetésre, de vélhetően megérintette Károly döntése. Könnyen lehet, hogy az uralkodó ezzel a gesztussal tudatta, a jövőben is számít a munkájára.

Katalin hercegné még a diagnózis előtt azt nyilatkozta, hogy a családjukban megadják a módját  szülinapok megünneplésének. Nála egyfajta hagyomány lett, hogy fennmarad éjfélig a gyermekek születésnapja előtt, és "nevetségesen sok" süteményt és édességet készít. Elismerte, hogy mindig túlzásba esik, de imádja ezt csinálni. Az ünnepelt, Lajos a negyedik a brit trónöröklési rendben édesapja és két testvére után. Jelenleg egy berkshire-i magániskolába jár Györggyel és Saroltával, aminek a mottója a szigorú nevelés mellett az, hogy a gyerekeknek legyen lehetőségük játszva tanulni, valamint vidám és maradandó élményeket szerezni. 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185711_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb árcsökkenés jön a hazai benzinkutakon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714974010
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192009_auto_resized.jpg
life.hu

Visszatér Londonba Harry herceg: nyomós oka van a látogatásnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189297_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nógrádi György is úgy látja, hogy egy világháború küszöbén állunk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190976_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17184224_auto_resized.jpg
vg.hu

Ezt sokan benézték: tévedés, hogy a románok jobban élnének, mint a magyarok – de akkor mi van a háttérben?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714974010
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188145_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tiszta apja ez a gyerek” – megmutatta ritkán látott gyermekét Kulcsár Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188786_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Földi pokol: közel jár az összeomláshoz a rákbeteg Katalin hercegné

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián