A Velünk élő Pop Art – retinánkba égett film- és reklámplakátokból nyílik kiállítás

Képzőművészet

A 60-as, 70-es évek izgalmas világába repít a Velünk élő Pop Art című plakátkiállítás, amely ennek a korszaknak a hazai nagyjait vonultatja föl. Kemény György és Bakos István munkáit s az alkalmazott grafika további feledhetetlen darabjait április 25-étől nézhetjük meg a Marczibányi Téri Művelődési Központban.

Ki ne tudná, hogyan néz ki a Campbell paradicsomleves konzerv, vagy Marilyn Monroe rózsaszín arca és zöld haja? Ezeket Andy Warhol mélyen bevéste az emlékezetünkbe. Ahogyan Roy Lichtenstein is a felnagyított képregényjeleneteit, karakteres fekete-sárga-piros színeivel.

Az viszont már kevéssé ismert, hogy a 60-as, 70-es évek pop artos világában hasonlóan tehetséges művészek dolgoztak itthon is, többen közülük alkalmazott reklámgrafikusként – megjelenítve az Orient Mokka csodálatos ízvilágát (Bakos István) vagy a remek Biopont, ami eltünteti még a veszélyes ragadozóként ismert tigris csíkjait is (Kemény György). Aztán ott vannak azok az izgalmas pop art mozi és koncert plakátok, melyeket Görög Lajos, Máté András, Darvas Árpád alkottak abban az időszakban.

A művészek listája ennél jóval hosszabb, volt miből válogatnia a gyűjtemény gazdáinak, Badits Marcellnek, alias Plakátfiúnak és a Múzeum Antikváriumnak. A Marczibányi Téri Művelődési Központban április 25-től, azaz csütörtöktől látható kiállítás a pop art aranykorába nyújt betekintést a legjelesebb hazai alkotók munkáin keresztül.

Mock up poster in the interior in the style of Memphis. 3d illus

 
Forrás: Facebook/Plakátfiú
 

„Nem célunk, hogy a magyar pop art összes alkotóját és szegmensét bemutassuk, hanem a plakátra és a plakátművészetre koncentrálunk. A most kiállított mintegy 30 darabos válogatásban vannak reklám-, film- és koncertplakátok is, mindegyikre igaz, hogy ugyan alkalmazott grafikák, de szabad kezet kaptak a művészek, többire még a reklámplakátba se szóltak akkoriban már bele” – mondta a Narancs.hu-nak Badits Marcell.

A hatvanas évek közepe felé indult el a pop art Magyarországon, innentől egyre több művész munkájában megjelenik ez a művészeti irányzat.

A kiállított koncertplakátok az akkori mainstream zenekarokat hirdeti: Gemini, Illés, Omega, Hungária. „A legerősebb talán a Geminié, ami nagyon pop artos lett” – fogalmaz Badits.

 
Forrás: Facebook/Plakátfiú
 

Három különböző méretű plakát látható a kiállításon: a tigrises Biopon reklám a legnagyobb, ami egy 80-szor 120 centis oszlopplakát. Lesz még ebből a méretből két filmplakát is, „ami nagyon-nagyon ritka, mivel ezeket általában fölragasztották, majd ráragasztották a következő plakátot, végül egyben leszedték az egészet, és ment a szemétdombra” – meséli Badits Marcell. 

A régi koncertplakátok azért különösen értékesek, mert a legtöbbje megsemmisült: keveset, 6-700 darabot nyomtak belőlük, többre nem volt szükség. „Nagyon Budapest-centrikus volt ez is, egy Omega, vagy egy Illés koncertet nem kellett Szegeden hirdetni, mert Pesten volt, nem jutott el ilyesmi más városokba. De szerintem nem valószínű például, hogy Keménynek a Biopon plakátja kint lett volna a vidéki nagyvárosokban.”

Hagyatékból, vakolat alól

Hogy honnan kerülnek elő mégis ezek a régi plakátok? A bioponost például egy általános iskola pincéjében találták: éppen eltüzelés előtt állt egy hatalmas papírköteg, abban volt benne. „Az volt a szerencse, hogy aki ezeket megkapta, hogy begyújtson vele, mert hogy papír és jól ég, belenézett, és látta, mi van benne. Megkerestek, elmentem Tokajba és megvettem az egész gyűjteményt, úgy, ahogy volt”, meséli Badits, akihez túlnyomórészt hagyatékból kerülnek a plakátok.

Mindig személyesen nézem meg a darabokat, így lehet meglátni az esetleges hibáit, de az előnyeit is a plakátnak. És ha már ott vagyok, elindul a beszélgetés, amiből sokszor megtudhatjuk a plakát eredettörténetét is.”

Gyakori, hogy valaki megvesz vagy örököl egy házat, amiből egyszer csak előkerül egy plakátgyűjtemény, vagy idősek otthonába vonul az egykori gyűjtő, és megtalálják a plakátokat a szekrényben, ruhák között. „De például volt egy ház, aminek a vakolata alatt voltak a plakátok. Sajnos már menthetetlenül rossz állapotban voltak.”

És hogy kik voltak ezek az egykori gyűjtők? Főként mozikban, művelődési házakban dolgozó emberek: mozigépészek, gondnokok, művelődésiház- vagy mozi üzemvezetők. Inkább mint emléket tették el ezeket a plakátokat. Berakták a szekrénybe, ott gyűltek, majd amikor bezárták a mozit, hazavitték a kollekciót, ide-oda pakolgatták, végül az örökösökre, vagy az új háztulajdonosra maradt. „Ha az emberek tudnák, hogy mi lesz majd érték, akkor azt mindenki elrakná. De nagyon nehéz ezt 30-40 évre előre tudni.”

 
Forrás: Facebook/Plakátfiú
 

Idehaza tíz-húsz komolyabb plakátgyűjtőről tud Badits. Mint mondja,

van, aki kereskedő és gyűjtő is, van, aki festményekkel és plakátokkal is foglalkozik, más csak egy bizonyos szegmenst gyűjt a plakátokból.

Van például egy nagyon nagy gyűjtő, aki a Balatonnal foglalkozó plakátokra specializálódott, mások a háború előtti film-, vagy kereskedelmi plakátok szerelmesei.

Vándorkiállítás kellene

Ezeknek a plakátoknak folyamatosan megy fel az értékük, ugyanis egyre kevesebb kerül elő belőlük, jó állapotban különösképp. A második világháborúban nagyon sok plakát elpusztult, majd a Rákosi -éra sem tett jót nekik: semmilyen értéket nem képviseltek, s ha nem is üldözték azt, aki háború előtti plakátot őrizgetett otthon, az illető mégis inkább csak dugdosta őket.

 
Forrás: Facebook/Plakátfiú
 

Badits Marcell úgy látja, hogy a magyar plakátművészet minimálisan, vagy egyáltalán nem ismert külföldön. „Erre a rendszerváltás óta egyetlen kulturális kormányzat sem áldoz minimális pénzt sem.” Badits szerint vándorkiállítással lehetne megismertetni a nemzetközi közönséget a magyar plakátok különleges világával, művészi értékével.

„Amerikában egy kisebb városban is van két plakátkereskedő, míg nálunk az egész országban van öt, de ők sem csak plakátokkal foglalkoznak.

Egy New York-i gyűjtő csak akkor fog eljönni Magyarországra plakátokat válogatni, ha előbb odavisszük és megmutatjuk neki a kínálatunkat.”

A velünk élő Pop Art című plakátkiállítás április 25-től május 19-éig látható a Marczibányi Téri Művelődési Központban.

Megnyitó: április 25., csütörtök este 7 órakor

A kiállítást megnyitják: Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere, Szőnyeg-Szegvári Eszter művészettörténész, a kiállítás kurátora és Bakos István grafikusművész

A kiállítás ideje alatt, május 9-én este 19.00 órától régi plakátokból árverést rendeznek a helyszínen.

A hazai pop art nagyjai

Bakos István középiskolai tanulmányait a Török Pál utcai Művészeti Gimnáziumban végezte el, ahol mestere a legendás Viski Balás László volt. Viski hatására - csakúgy mint osztálytársai Birkás Ákos vagy Konkoly Gyula - a festőművészi pálya mellett döntött, ezért tanulmányait ezen a szakon folytatta tovább a Képzőművészeti Főiskolán, kezdetben Bernáth Aurél tanítványaként. A Főiskolán rövid ideig kapcsolatba kerülhetett az élete végén (1965-1970) ismét ott tanító Konecsni Györggyel, aki jelentős hatást gyakorolt rá és művészi érdeklődését végérvényesen a plakát műfaja felé fordította.

Bakosnál a hatvanas években már tettenérhető a fotó kitüntetett szerepe, amellyel sokat kísérletezik, plakátjai egyik jól azonosítható védjegyévé válik a reklámfotó integrálása. Összetéveszthetetlenek a pop art szellemében készített művei. Leggyakrabban kereskedelmi és filmplakátjain találkozhatunk a popos atmoszférát felvonultató egyedi, bohém rajzstílusában megalkotott grafikáival vagy Warhol, Roy Lichtenstein egyértelmű hatását tükröző munkáival. 1995-ben Ferenczy Noémi-díjjal tüntették ki.

Kemény György munkáiról Szőnyeg-Szegvári Eszter művészettörténész így ír: „A tigrisbundán is hatásos Biopon, az új fürdőruháért sóvárgó lányok plakátjának nyughatatlan grafikusa, tervezett ő kutyából hidat, konzervből széket, na meg arculatot az Interpress Magazinnak és a Fészek Művészklubnak is. Karakterének legmeghatározóbb vonása az a világ felé forduló örökös kíváncsiság, aminek alapállásából aztán kísérletezésen érlelt, sokszor személyes élményen alapuló művészeti végtermékben közli felfedezéseit.”

 A nyitóképünkön látható plakát Kemény György munkája.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk