(18+) Gyomorforgató dolgot művelt egy pécsi férfi, meztelen képeket kért egy 12 év alatti kislányotól
Két évre börtönbe kerül az a 22 éves pécsi férfi, aki egy 12 év alatti kislánytól pornográf képeket kért az interneten, majd megosztotta azokat. A férfi olyan fotókat is közzétett, amin a saját húga látható.
"A másodfokon eljárt Pécsi Ítélőtábla a cselekmény jellegét és az elkövetési magatartás súlyosságát is figyelembe véve az ügyben nem talált olyan jelentős súlyú enyhítő körülményt, amely indokolta volna a büntetés végrehajtásának felfüggesztését, ezért mellőzte azt" - nyilatkozt az ATV Híradójának Hornokné Décsei Katalin, a Pécsi Ítélőtábla szóvivője.
Ez pedig azt jelenti, hogy a férfinek le kell töltenie a büntetését. A jogászok szerint szemmel láthatóan megnőtt az utóbbi időszakban a pedofíliával kapcsolatos esetek száma.
"Az elmúlt hónapok eseményei, a hazai szabályozás, a digitális világ összhangja kihatással van ezekre az ügyekre, de a bíróságnak a döntését nyilvánvalóan nem befolyásolják. Ahogy korábban, úgy most is szigorú büntetést kapott az elkövető" - ezt pedig már Nagy Melánia ügyvéd nyilatkozta a tévécsatornának.
A férfi két éve nyáron egy internetes csevegő oldalon kért meg egy 12 év alatti kislányt, hogy az készítsen magáról pornográf felvételeket, majd azokat küldje el neki. A képeket a férfi azután megosztotta, ahogy egyebek mellett a saját fiatalkorú húgáról készült képekkel és más idegen kislányoktól származó felvételekkel is tette.
"A fiatal testi jegyek iránt éreznek az emberek vonzalmat, csak ezekben az emberekben ez eltorzul és már nem az amúgy felnőtt fiatalság iránt, hanem a serdületlen gyerekek iránt fogják ezt érezni. A különbség az az lehet, hogy maga a tett az mindig egy tudatos döntés következménye" - fogalmazott Káplár Mátyás pszichológus.
Jogerős döntésében a bíróság egyébként arról is döntött, hogy a kétéves szabadságvesztésre ítélt férfi jó magaviselete esetén sem bocsátható feltételesen szabad lábra, így a teljes büntetést le kell töltenie.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Kattant a bilincs: undorító bűncselekményeket követtek el a magyar szociális intézményekben Vesztegetés miatt kell felelniük. Ők is a cipős ügyben érintettek.
- Ordenáré hisztit rendezett a pedofil bűnöző a magyar bíróságon Felügyeletére bízott sértetteket zaklatott szexuálisan és bántalmazott a vádlott. Tizennegyedik életévét be nem töltött, felügyelete alatt álló személy sérelmére elkövetett szexuális kényszerítés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat ellene a Pest Megyei Főügyészség, a Budapest Környéki Törvényszék pedig 2024. május 9-én megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán hirdetett ítéletet a büntetőügyben.
- Újabb pedofilbotrány - Szájon csókolta, ölbe vette a rábízott kislányokat a fővárosi gyermekotthon nevelője, esetenként hazavitte őket, velük aludt és fürdött Népszava értesülései szerint két kislánnyal fürdött és aludt a Cseppkő Gyermekotthon nevelője, az igazgatót később mégis kitünteték, mégpedig fideszes javaslatra.
- Lövések Drake házánál: itt az újabb véres rapperháború? A torontói rendőrség közölte, hogy a kanadai rapper, Drake otthona előtt éjszaka lelőttek egy biztonsági őrt.